Tanácsadói tender a Margit híd felújítására

Vágólapra másolva!
Közbeszerzési tanácsadói tendert írt ki a Fővárosi Önkormányzat a Margit híd felújítására. A várhatóan 2010-ig tartó felújítás mintegy 12 milliárd forintos költségének csaknem a felére az államnál pályázik a főváros.
Vágólapra másolva!

A pályázóval szembeni elvárás, hogy az rendelkezzen az elmúlt három évben összesen legalább nettó 45 millió forint árbevétellel, és a három év mindegyikében legalább nettó 3 millió forint közbeszerzési tanácsadói tevékenységből származó árbevétellel, illetve fel tudjon mutatni referenciái között egy legalább 5 milliárd forint értékű közbeszerzési tenderben való tanácsadói részvételt. Az ajánlatokat legkésőbb 2008. május 15-ig kell beadni, az eredményt június 12-én hirdetik ki, míg a szerződéskötés tervezett időpontja június 20.-a. A Fővárosi Közgyűlés 2008. január 31-én egyhangú döntéssel módosította a Margit híd felújításának engedély-okiratát, s ezzel lehetővé vált, hogy a rekonstrukció az év végéig megkezdődjön.