Csökkenhet a kazah gabonaexport

Vágólapra másolva!
Kazahszán felfüggeszti a gabonaexportot vagy exportvámot vet ki a hazai infláció letörésére - jelentette ki hétfőn Karim Maszimov, a közép-ázsiai ország miniszterelnöke. Liazzat Kinov energiaügyi miniszterhelyettes pedig arról beszélt, hogy Kazahsztán a legkorábban az év közepén bevezeti a kőolaj exportvámját, hogy stabilizálja a hazai ellátást.
Vágólapra másolva!

Kazahsztán a közép-ázsiai térség vezető gabonatermelője, és a folyó szezonban a világ ötödik legnagyobb gabonaexportálója lehet.

A részben a magas világpiaci ár miatti jelentős gabonakivitel azt eredményezte, hogy az országban gabonahiány veszélye alakult ki, miközben jelentősen nő a kenyér, és minden, a gabonával összefüggő termék ára, aminek komoly inflációnövelő hatása van.

Kazahsztánban tavaly a fogyasztói áremelkedés 18,8 százalékos volt a 2006. évi 8,4 százalék után. Kazahsztán tavaly 20,1 millió tonna gabonát takarított be.

A kazah gabonaexport korlátozása a világ élelmiszirhiányát tovább súlyosbíthatja, és az amúgy is magas élelmiszerárakra sincs fogyasztói szempontból kedvező hatással.

A kőolaj tervezett exportvámját illetően az energiaügyi miniszterhelyettes azt mondta, hogy annak mértéke tonnánként várhatóan 109 dollár lesz, és 27 millió tonnát érint majd, ami a tavalyi termelés 40 százaléka.