Borulni látszik a konvergencia képlete

Vágólapra másolva!
Rövidtávon komolyabb tőkekivonást és a forint jelentősebb gyengülését is hozhatja a reformok megállásának a kormányválság általi megerősítése, összeomlástól azonban nem kell tartani . Az euró jegyzése simán elmehet 265 forintig és semmi biztosíték nincs arra, hogy az lenne a kurzus teteje. A befektetők számára a bizonytalanság fennmaradása a lehető legrosszabb, a sok rossz közül talán az előrehozott választások rongálnának a legkevesebbet.
Vágólapra másolva!

A befektetők talán legnagyobb ellensége a bizonytalanság, márpedig annak most nincs híján a gazdaság. Az eddigi, a reformfolyamatot, illetve a költségvetést övező képlékenységet megfejelte a koalíciós válság, és elemzők szerint a következő időszakban a politikai bizonytalnság erősödésével kell számolni.

A forintban benne marad a gyengülő trend, bár nagy összeesésre nem kell számítani. Elemzői vélemények szerint az euró nem lesz erősebb 265 forintnál - kora délutánig 261 forintig szaladt el a jegyzés, majd visszafordult.

A mostani helyzetben nehéz a reformfolymat szempontjából megnyugtató kimenetelt találni - kommetált az [origo]-nak Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. A szakértők egyetértenek abban, hogy a mostani politikai válságot legjobb lenne a lehető leghamarabb megoldani.

Kár lenne húzni az állóháborút

A befektetők számára a koalíciós válság lehetséges kimenetelei fontosak, s ezek közül az előrehozott választások a válság gyorsabb lezárását vetítik előre, mint az esetleges kisebbségi kormányzás, ami prolongálná a politikai állóháborút. Ez pedig feltehetően nem lenne ínyére a befektetőknek. A bizalom így is megrendülni látszik, s a reformok folytatásának esélyeit semmiképpen sem javítaná, ha a következő másfél-két évben sem történne semmi.

Pech a szerencsétlenségben, hogy mindez romló nemzetközi kockázatvállalási körülmények között zajlik, az USA gazdasága recesszióban, a feltörekvő piacok iránti bizalom amúgy sem túl erős. Mindennek következtében minden gyengül, ami gyengülhet - vélekedik Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője. Szerinte a következő pár hét erről szól, de drámai változásokra nem számít a szakértő - másokhoz hasonlóan ők sem várnak 265 forintnál erősebb euróárfolyamot.

A befektetők régiós sztereotípia alapján felállított "reformok=Gyurcsány=konvergenciprogram" képlete legalábbis megkérdőjeleződni látszik. Az is erősen kétséges az elemző szerint, hogy amennyiben e képlet mentén zajlik az élet, úgy teljesülnek-e a konvergencia programban foglaltak - Török szerint ez korántsem biztos, a kormányzati prognózisnál magasbb lesz az államháztartási hiány idén is és jövőre is. A mostani kormányválság kapcsán azonban az sem egyértelmű, hogy e képlet megingathatatlanul fennáll.

Aligha kétséges a további szigorítás

Egyáltalán nem biztos, hogy a monetáris tanács a márciusi 50 bázispontos emelésével le is tudta a szigorítási penzumot. A piaci árazások év végéig összesen 100-125 bázispontos emelést mutatnak, amiből most 50 bázispontot "letudott" a jegybank.

Igaz, a további kamatemelések árazása nem újkeletű, a piacok már korábban is magasabb kamatszintre számítottak. A külső feltételek mindenesetre nem bíztatnak semmi jóval: a második negyedévben várhatóan romlik a hangulat a pénz- és tőkepiacokon.