Gyengült a forint a bankközin

Vágólapra másolva!
Gyengült a forint, az eurót 262,65/80 forinton jegyezték pénteken reggel a budapesti bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 259,30/40 forint után.
Vágólapra másolva!

A forint euróhoz kötött árfolyamsávjának hétfőn bejelentett eltörlését követően magas volatilitással és nagy forgalommal jellemezhető iránykeresés vette kezdetét, ami egyértelműen a forint erősödése felé hatott. A kereskedők szerint ez a szakasz mostanra lezárult és a forint ismét a nemzetközi devizapiaci hatásokat követi.

Az euró a gyenge amerikai konjunktúra-, inflációs és foglalkoztatási adatokkal megtámogatva lendületesen erősödik a dollár ellenében, különösen Ben Bernanke Fed-elnök csütörtök délutáni beszéde óta, amelyben a bankrendszeri zavarok további elmélyülésének lehetőségét vetítette előre. A piaci értékelések szerint ezzel újabb kamatcsökkentések lehetőségét lebegtette meg.

A dollár/euró árfolyam csütörtökön az amerikai kereskedési időszak alatt 1,5226-on új árfolyam rekordot állított be, és egyes piaci elemzők 1,56-os árfolyamot sem tartanak kizártnak középtávon.