Az EB vizsgálja az OMV-Mol ügyet

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság (EB) részletes vizsgálatnak veti alá az OMV előzetes bejelentését arról, hogy szándékában áll ajánlatot tenni a Molra, mondták bennfentesek Brüsszelben pénteken a Reuters hírügynökségnek.
Vágólapra másolva!

Az osztrák OMV osztrák olaj- és gázipari konszern február elsején tette meg a Mollal való egyesülésre vonatkozó hivatalos, előzetes összefonódási bejelentést az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságánál. Ennek alapján az EB illetékes főigazgatósága megkezdhette az eljárást, előzetesen tisztázandó azokat a versenyjogi feltételeket, amelyek lehetővé tennék a két vállalat összefonódását. Az úgynevezett első fázisú versenyjogi vizsgálat eredményének bejelentése 25-35 munkanapon belül várható.

Brüsszeli értesülés szerint a bizottság március 6-i határidővel fejezi be az első fokú vizsgálatot, és közölni fogja, hogy komoly kétségei vannak, ezért második fázisú versenyjogi vizsgálatra is szükség lesz - írta a Reuters pénteken. A második fázisú vizsgálat további 90-105 munkanapot igényel. Az OMV vezérigazgatója a héten már korábban szólt arról, hogy augusztusra várja a brüsszeli vizsgálat eredményét.

A brüsszeli bizottság, mint versenyfelügyelet többet akar tudni arról, mi történnék, ha a vezetékek, a tározók és más elosztó berendezések egy tulajdonba kerülnének. A horizontális kérdés mellett a bizottság a vertikális helyzetben bekövetkező arányváltozásokat is alaposabban meg akarja vizsgálni, vagyis a kőolajtól a termékekig vezető gyártási és értékesítési láncban előállható monopolhelyzeteket is komolyabban górcső alá veszi - írta a hírügynökség.

A Mol február elején üdvözölte "annak lehetőségét, hogy az Európai Bizottság alapos vizsgálatot folytasson az ügy azon - a közép-európai régiót és annak energiafogyasztóit érintő - jelentős verseny-ellenes hatásai vonatkozásában, amelyek egy OMV/Mol egyesülés esetén következnének be".

Az osztrák cég szerint pedig a vizsgálat előrelépés az ügylet engedélyezésére irányuló eljárásban, amely hozzájárulhat az OMV és a Mol tervezett összefonódása stratégiai és pénzügyi indokoltságának alátámasztásához. Az OMV továbbra is úgy véli, hogy a tervezett összefonódás nem csupán a két társaság részvényesei számára kedvező, hanem az jelentős előnyöket hordoz az egész régió, a társaságok működése által érintett magyarországi érdekeltek és tágabb értelemben az Európai Unió számára is.

Az OMV-é jelenleg a részvények megközelítőleg 20,2 százaléka a Molból. Az osztrák cég 2007. szeptember 25-én jelentette be, hogy az OMV és a Mol működésének egyesítésére törekszik, de formális vételi ajánlatot nem tett. Az akkori közleményben kifejtette, hogy "készen áll" a Mol-részvényeseknek 32 ezer forintos részvényenkénti áron ajánlatot tenni, amint elhárul a magyar vállalat fölötti irányítás - a szavazati jogok többsége révén megvalósuló - megszerzésének két akadálya. Egyrészt eltörlik az OMV szerint állami intézkedésnek minősülő aktussal bevezetett 10 százalékos szavazati korlátot, másrészt bevonásra kerülnek a cégvezetés ellenőrizte részvények. E célból az OMV javaslatokat terjeszt a Mol március 24-i közgyűlése elé, és szavazást kezdeményez.

Az OMV világossá tette azt is: a fenti akadályok elhárultát követően ajánlatának feltétele kizárólag az lesz, hogy az OMV a szavazatok legalább 50 százalékát megszerezze a Mol-ban, illetőleg megkapja az összefonódásra vonatkozó versenyhatósági engedélyt az EU-tól.