Pályázatot írtak ki Záhony fejlesztésére

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A záhonyi térség komplex logisztikai fejlesztésének előkészítésére pályázatot írt ki a Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet (KIKSz) a Közlekedési Operatív Program keretében. A cél az intermodalitás, vagyis a különböző közlekedési módok összekapcsolásának fokozása: Például közúti, vasúti, vízi és légi közlekedési módozatok összekapcsolásának elősegítése regionális repülőterekhez is kapcsolódó közúti, illetve vasúti fejlesztéssel; vagy a kikötői alapinfrastruktúra kiépítésével a vízi közlekedés összekapcsolása a közúti vagy vasúti közlekedési módozatokkal. A beruházással Magyarország fejlesztheti exportszolgáltatásait a tranzitszállítások logisztikai kiszolgálása révén (raktározás, átcsomagolás, fuvarszervezés, vámszolgáltatások, kiegészítő tevékenységek). A pályázati anyagokat a MÁV és a NIF Zrt. fogja összeállítani, majd a közreműködő szervezetnek értékelésre benyújtani.