Erősödik a forint csütörtök reggel

Vágólapra másolva!
Erősödött a forint, az eurót 264,85/95 forinton jegyezték csütörtök délelőtt kilenc óra után a budapesti bankközi piacon, szemben az előző nap délutáni 266,05/10 forinttal. Az euró erősödött kissé a dollár ellenében a nemzetközi devizapiacokon a csütörtöki nyitást követően. Az ázsiai kereskedelmi szakaszból az európaiba való áttérést követően 1,47 felett tartott az árfolyam. A jen ellenében is nyereségre tett szert az euró és 159 felett jár az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Az euró erősödését a Fed szerdán este közzétett, a jelzáloghitel-piaci válság miatt csökkentett 2008-as növekedési prognózisa indította meg. Komoly nyereséggel zártak az ázsiai értékpapír piacok is, ami szintén javította a befektetői hangulatot a devizapiacokon. Tokió 2,84 százalékos, Hongkong 0,14 százalékos nyereséggel zárt.

A feltörekvő piacok devizáival szemben tanúsított befektetői hangulat javulását tükrözi, hogy az európai nyitást követően a török líra 0,47 százalékos, a zloty 0,11 százalékos nyereséget mutatott.A nap az amerikai konjunktúra mutatók közzétételére való várakozás jegyében telik majd el a kereskedők szerint. Amennyiben a philadelphiai üzleti hangulatindex elmarad a várt értéktől, az ismét megterhelheti a dollárt.

A dollár jegyzése 179,80/90 forinton állt csütörtökön reggel Budapesten, gyengébben a szerda délutáni 181,50/60 forintos jegyzésnél.