Évi háromszázmilliárdot csalnak az EU-ban

Vágólapra másolva!
Évi egymilliárd 143 millió euró, azaz mintegy háromszázmilliárd forint európai uniós kifizetésnél észleltek szabálytalanságot tavalyelőtt - írja a Népszabadság. Ez 19 millió euró növekedést jelent az előző évhez képest a csalásban.
Vágólapra másolva!

A mezőgazdasági kiadásokkal kapcsolatos szabálytalanságok 2006-ban 86 millió eurót tettek ki. A fő felelős Spanyolország, Franciaország és Olaszország volt, a leginkább érintettek pedig a vidékfejlesztés, a borjú- és marha-, valamint a zöldség-gyümölcs ágazat. Az Európai Parlament elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdasági kiadásokra vonatkozóan Németország és Spanyolország évek óta nem juttatja el az Európai Bizottságnak elektronikus formában a szabálytalanságokra vonatkozó értesüléseit.

A felzárkóztatási (strukturális és kohéziós) támogatásoknál a szabálytalanságokkal érintett tételek összege a 2005-ös 601 millióról tavalyelőttre 703 millió euróra nőtt. Ennek 85 százalékáért Németország, Spanyolország, Olaszország, Portugália és Nagy-Britannia a felelős.

A képviselőket aggasztja az áfával kapcsolatos visszaélés mértéke is. - A leggyengébb láncszem a tagállamok hozzáállása, ugyanis nem akarják tudomásul venni, hogy az EU-pénzek szabályszerű felhasználása és ennek ellenőrzése, valamint a hibás kifizetések visszatérítése milyen fontos feladat - nyilatkozta Fazakas Szabolcs (MSZP), hozzátéve: "különösen sajnálatosnak tartjuk, hogy a hozzáadottérték-adóval kapcsolatosan egyre inkább elterjednek Európa-szerte a körhintacsalások, olyanynyira, hogy már összesített adatokkal sem rendelkezünk ennek összegére vonatkozólag, jóllehet egyes becslések az EU költségvetésének 35-40 százalékáról beszélnek" - olvasható a Népszabadságban.