Német adórazziák: botrányos felderítési módszer

Vágólapra másolva!
Sokan vitatják a német hírszerzés módszerét, mellyel egy közönséges bűnözőtől szerzett német állampolgárok adócsalására utaló adatokat. Több száz személy ellen vetődött fel a gyanú.
Vágólapra másolva!

A német hatóságok kedden újabb razziákat kezdtek adócsalással gyanúsított személyek irodáiban, illetve magánlakásaiban.

München, Ulm, Stuttgart, Hamburg és Frankfurt után a nyomozás immár Berlinre is kiterjedt annak nyomán, hogy egy titkos liechtensteini informátortól, mintegy 5 millió euróért, a szövetségi hírszerzés (BND) által megvásárolt banki adatok alapján több száz németországi személy ellen merült fel az adócsalás gyanúja.

A bochumi ügyészség feltételezése szerint a szóban forgó személyek az elmúlt években több milliárd eurót "menekítettek" Liechtensteinbe, szándékosan elkerülve az adófizetést.

Mindezzel párhuzamosan erősödött a vita Németországban a szövetségi hírszerzés szerepéről. A média jelentős része erkölcstelennek és megengedhetetlennek nevezte, hogy a BND, a kancellári hivatal, illetve a pénzügyminisztérium tudtával egy "közönséges bűnözőtől" vásárolt adatokat, s tekintélyes jogi szakértők is csatlakoztak a bírálatokhoz.

Ezzel szemben Peer Steinbrück szociáldemokrata pénzügyminiszter keddi nyilatkozatában teljes mértékben korrektnek nevezte a hírszerzés eljárását, azaz az informátor által felkínált adatok - illetve egy neveket tartalmazó DVD - megvásárlását, és ezek továbbítását az illetékes nyomozó hatóságoknak.

Steinbrück szerint az emberek felháborodása óriási lett volna, ha - mint hangoztatta - "nem így jártunk volna el." A pénzügyi hatóságok hivatali segítséget kértek a BND-től - jelentette ki, utalva arra, hogy a kormányzat a gyanú beigazolódása esetén több százmillió eurós adóbevétellel számol.

Védelmébe vette a hírszerzést Angela Merkel konzervatív kancellár is, egyben higgadtságra szólított fel. Közölte, hogy a BND szerepét egy illetékes parlamenti bizottság vizsgálja majd meg.

Az elmúlt héten kirobbant botrány első áldozata Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) azóta lemondani kényszerült elnöke volt. Zumwinkelt csak azért nem tartóztatták le, mert 4 millió eurós óvadékot helyezett letétbe. A német posta igazgatótanácsa közben kinevezte Zumwinkel utódát, az eddigi "második embernek" számító, 46 éves Frank Appel személyében.

A Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet kedden azzal vádolta Liechtensteint, hogy hiányos törvényeivel közvetett támogatást nyújt az adócsalásokhoz.