Gyengülő OTP, gyengülő tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,15 pontos csökkenéssel, 24 032,02 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,01 százalékos csökkenés.
Vágólapra másolva!

Heffter Tibor, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője elmondta: reggel negatív volt a nemzetközi hangulat és erre a BÉT-en estek az árfolyamok. Az amerikai piacok délután ugyan a pozitív tartományban nyitottak és délután a német piacon is emelkedés volt tapasztalható, ennek azonban csak mérsékelt hatása volt a BÉT-en.

Az OTP piacát egy nagy eladó uralta, aki jelentős mennyiségű OTP-részvénytől szabadult meg - mondta a kereskedő a bankpapír árfolyamának jelentős esését indokolva.

A hétfői miniszterelnöki bejelentés hatása az új tulajdonosi programról nem volt érezhető a BÉT-en - mondta az üzletkötő, ugyanakkor megjegyezte, hogy új jó minőségű részvényeket a brókerek szívesen látnának a parketten.

A kárpótlási jegy kereskedelmét az alacsony volumen jellemezte. A kárpólási jegyért a kereskedés végén 1.219 forintot kellett fizetni, ami 2,7 százalékos emelkedést jelentett az előző naphoz viszonyítva.

Az OTP 150 forintot, 1,97 százalékot esett, 7450 forintot ért a kereskedés végén, a bankpapír forgalma 39,5 milliárd forintot tett ki.

A Mol-részvények ára 350 forinttal, 1,46 százalékkal 23 640 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom-részvények 863 forintot értek, 3 forinttal, 0,35 százalékkal többet, mint a hétfői záráskor, forgalmuk 364 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 0,24 százalékkal 38 970 forintra erősödött, forgalmuk 393 millió forint volt.

Az Egis 165 forintos, 0,86 százalékos erősödéssel, 19 280 forinton zárta a kereskedést, forgalma 295 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 15,08 ponttal, 0,52 százalékkal 2894,16 pontra csökkent.