Csak 2009-től lesz teljes gázliberó

Vágólapra másolva!
A magyar gázpiac teljes egészében 2009. január elsejétől nyílhat meg. A lakosság már ma is vásárolhat szabadpiacon, de a közüzemi szolgáltatás csak a teljes piacnyitással szűnik meg.
Vágólapra másolva!

Zarándy Tamás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese az Institute for Internatinal Research (IIR) gázkonferenciáján elmondta, hogy a korábbi tervek szerint a teljes piacnyitás már 2008. július elsejétől megvalósult volna. A parlament előtt lévő új gáztörvény javaslatát azonban várhatóan március végéig elfogadják, és a törvény 2009. január elsején léphet hatályba teljes egészében.

A lakosságnak már most is van lehetősége a szabadpiacon földgázt vásárolni, de a teljes piacnyitással az eddigi közüzemi szolgáltatás megszűnik. A lakosság, illetve a háztartási fogyasztókhoz hasonló felhasználók az Egyetemes Szolgáltatóktól (ESZ)szerezhetik be a földgázt, ha nem akarnak a szabadpiacra lépni.

Amennyiben a törvényjavaslaton ebben a kérdésben nem változtatnak, akkor a távhőtermelők 2009. december 31-ig az Egyetemes Szolgáltatótól vásárolhatnak földgázt. Az ESZ által kínált földgázszolgáltatás árát a Magyar Energia Hivatal (Meh) ellenőrzi. A fogyasztói árban az ESZ árrése hatósági ár lesz, és a rendszerhasználati díjat továbbra is hatóság határozza meg.