Tovább erősödött a forint

Vágólapra másolva!
Reggeli megingása után tovább erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon szerdán.Szerda délután 262,05/15 forintot ért egy euró, míg kedden 262,90/263,00 forintot.
Vágólapra másolva!

Reggel még úgy festett, vége szakad a tegnapi irányzatnak, mert a forint 263,50 forintig gyengült. Később azonban fordult a kocka, és az árfolyam kisebb törésekkel, megtorpanásokkal folyamatosan erősödött.

Az okok között a kereskedők a világpiaci hangulat változására hívták fel a figyelmet. Az egyre erőteljesebb optimizmust a kedvező amerikai makroadatok tovább erősítették - mondták kereskedők az MTI-nek.

A forint így szerda délután 7,18 százalékra került a beavatkozási sáv közepétől, a mai kereskedés 30 bázispontos erősödéssel fejeződött be.

Kissé javult a forint a dollárral szemben is: árfolyama 180,05/15 a keddi 180,20/30 után.

Az állampapírok másodpiacán is követhetőek voltak a forint mozgását is meghatározó hatások: reggel kisebb hozamemelkedéssel kezdődött a szerdai kereskedés, a hangulatváltás után ugyanakkor a hozamok egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtek: zárásig mintegy 5 bázisponttal lettek alacsonyabbak a keddi szintnél.