Kellemes meglepetést okozott az Egis

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat minden szinten túlszárnyaló számokat tett közzé az Egis Gyógyszergyár Nyrt. az októberben kezdődött üzleti évének első negyedévében. A cég nem konszolidált nettó nyeresége 2,8 milliárd forint lett, ami 121 százalékkal magasabb az előző üzleti év azonos időszakának adatánál - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az anyavállalat árbevétele 9,7 százalékkal 24,527 milliárd forintra emelkedett. A konszolidált árbevétel október-decemberben 4,5 százalékos éves növekedéssel 30,435 milliárd forintot ért el, miközben az adózott profit 82 százalékkal 3,041 milliárd forintra nőtt.

A társaság üzemi szintű nyeresége 2,6 milliárd forint volt, ez 1,3 százalékkal maradt el a bázisidőszakitól. A pénzügyi műveleteken 353 millió forint nyereséget értek el, szemben az egy évvel korábbi 1,273 milliárd forint veszteséggel.

A belföldi piacon még mindig nem megy jól a gyógyszergyáraknak, amit jól mutat, hogy az Egis belföldi forgalma 6,8 százalékkal 7,994 milliárd forintra csökkent. Az értékesítés volumene a bázishoz képest mintegy 3 százalékos növekedést mutat, míg az árcsökkentések hatása 10 százalékkal csökkentette a bevételt forintban.

Az Egis részesedése a magyar piacon 6 százalék volt az elmúlt 12 hónapban, ezzel az ötödik legnagyobb a szállítók rangsorában. Az október-decemberi három hónapos időszakban 5,7 százalékra zsugorodott a részesedése.

A társaság negyedéves exportja 19,9 százalékkal 16,533 milliárd forintra nőtt a nem konszolidált adatok szerint. Az export dollárban 94,86 millió dollárt tett ki, ami mindenkori negyedéves csúcsot jelent, és 39 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az oroszországi kivitel 14 százalékkal 21,4 millió dollárra emelkedett. Ezen belül az oroszországi jóléti program keretében az eladások mindössze 0,6 millió dollárt értek el a negyedév során. A jelentés szerint az Egis továbbra is fő exportpiacának tekinti Oroszországot, és értékesítésének dinamikus bővülésére számít a következő üzleti években.

A FÁK-régió más piacain az Egis 10,2 millió dollár bevételt ért el, 11 százalékkal többet a bázisnál.

A kelet-európai kivitel 26 százalékkal bővült, 30,63 millió dollárt tett ki. A régió legnagyobb piacán, Lengyelországban 50 százalékos bővüléssel 11,88 millió dollár bevételt ért el az Egis.

A nyugati hatóanyag kivitel 89 százalékkal 23,88 millió dollárra emelkedett, a késztermékek exportja pedig 8,75 millió dollár volt, 141 százalékkal magasabb a bázisnál.

Az árbevétel 9,7 százalékos növekedéséhez képest az értékesítés közvetlen költségei 20,8 százalékkal 11,7 milliárd forintra nőttek. A bruttó fedezet így 12,828 milliárd forintot tett ki, ami 1,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A 2,938 milliárd forint adózás előtti profit 118,4 százalékkal magasabb az előző évinél.

A nem konszolidált eredményből az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az egy évvel korábbi 162 forintról 359 forintra nőtt, a konszolidált EPS pedig 391 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 215 forinttal.