EU: Teljesíthető a magyar hiánycél

Vágólapra másolva!
A magyar konvergenciaprogramban lefektetett hiánycsökkentési célok teljesíthetők az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerint. A tárcavezetők keddi brüsszeli találkozójukon az Európai Bizottság értékelésével egyetértésben megállapították, hogy Magyarország deficitje jövőre a hazai össztermékhez képest 3 százalékos szint közelébe szorítható.
Vágólapra másolva!

A miniszterek tizenegy EU-tagállam stabilitási, illetve konvergenciaprogramját tekintették át, az Európai Bizottság múlt hónapban kiadott értékelései alapján. Mint Andrej Bajuk szlovén pénzügyminiszter és Joaquín Almunia pénzügyi biztos az ülést követően elmondta, a tanács osztja a bizottságnak azt a véleményét, hogy a magyar célok tarthatóak, ugyanakkor még mindig számos kockázatra kell ügyelni.

Az értékelés szerint idén magasabb növekedéssel és alacsonyabb inflációval is lehet számolni Magyarországon. Veres János pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: a program értékelése megerősíti azt a folyamatot, amelyet Magyarország elkezdett, és amelynek eredményei tavaly már világosan látszottak az államháztartási és a fizetésimérleg-hiány csökkenésében.

Veres János hozzászólásában felhívta az uniós miniszterek figyelmét arra, hogy a szövegben szereplő makrogazdasági és költségvetési kockázatokra kellő garanciát jelent az idén és jövőre tervezett tartalékok nagysága. Ez akár még a nemzetközi piacok esetleges kedvezőtlen hatásának kompenzálására is elég.

Szólt arról is, hogy az átmeneti időszakban a versenyképesség növelésének jegyében van lehetőség arra, hogy csökkentsék az adóterheket. Jövőre már a konvergenciaprogram is számol adócsökkentéssel, ennek lehetőségét a mostani értékelés fenntartotta.

Hozzátette azt is, hogy a többletbevételből Magyarország a szerkezeti reformjait támogatta, márpedig ezt Brüsszel is elfogadhatónak tartja.

Részletezte a miniszter a tanács előtt azt is, hogy a növekedéssel kapcsolatos számok milyen belső összetételből adódnak. Jelezte: elsősorban a közösségi fogyasztás, az állami bevétel csökkenése okozta az alacsony növekedési ütemet, de ilyen csökkenéssel idén már nem lehet számolni, jövőre pedig már 4 százalék körüli gazdasági növekedésre számítanak. Különvélemény Magyarországról az ülésen nem hangzott el - emelte ki Veres János.

Almunia ugyanakkor a 2009-es hiánycél teljesítésével kapcsolatban azt is megemlítette, hogy ez esetben Magyarországgal szemben befejezhető lesz a túlzott deficit miatt folyó eljárás.

A miniszteri tanács a bizottság ajánlását elfogadva felkérte Magyarországot, hogy szigorúan hajtsa végre a 2008-as költségvetést, a terveknek megfelelően tegye meg a megfelelő lépéseket a túlzott hiány szükség esetén további intézkedések révén történő kiigazítására 2009-ig. A vártnál nagyobb bevételeket fordítsa a hiány további csökkentésére, tartósan szorítsa vissza a kiadásokat (a költségvetési szabályok fejlesztésének és az intézmények erősítésének folytatásával és a közigazgatás, az egészségügy és az oktatási rendszer területén bejelentett további karcsúsítási intézkedések végrehajtásával), továbbá az államháztartás hosszú távú fenntarthatósága érdekében folytassa a nyugdíjrendszer reformját.