A Maspedé a dunai személyhajózás

Vágólapra másolva!
Kezébe veheti a kormányt a Masped a dunai személyhajókat üzemeltető Mahart Passnave Kft.-nél - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A társaság 51 százalékos üzletrészéért a szállítmányozó cég a 2005-ben lezajlott privatizációs tender óta pereskedik az Európa Rendezvény Iroda és a Conflex konzorciuma kezében levő MM Kft.-vel. A már jogvita ötödik menetében hétfőn hirdettek ítéletet.

A Legfelsőbb Bíróság jogerős döntése szerint szabályosan kívánt élni 33 százalékos Mahart Passnave üzletrészéhez kötődő elővásárlási jogával a hajóstársaság privatizációs tenderén a Masped - mondta KautzIstván. A Masped Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: cégük tavaly júniusban fordult felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz, miután a Fővárosi Ítélőtábla az MM Kft.-nek ítélte a személyhajózási társaság 187 millió forint névértékű üzletrészét.

A bíróság tegnapi, jogerős döntése szerint az ítélőtábla azt helyesen állapította meg: a Masped szabálytalanul járt el, amikor a Masped Trade Kft.-t jelölte ki vevőnek a Passnave megvásárlására. Ezzel a jogosítvánnyal ugyanis a szállítmányozó cég vállalkozása nem élhetett jogszerűen. Ennek ellenére hajóstársaság üzletrésze mégsem az Európa-Conflex páros cégét illeti meg. A tulajdonrész a privatizációs tenderen kialkudott 600 millió forintért a Masped Zrt.-nek jár, mert a társaság jelezte a Mahartnak: élni kíván a tulajdonosokat megillető elővásárlási jogával.

A bírósági döntéssel az évente több mint 2,5 milliárd forint árbevételű Passnave meghatározó tulajdonosa 84 százalékos részesedéssel a Masped lett. A cég 10 százaléka az MM Kft.-é, további hat százaléka pedig a Munkavállalói Kft.-é. A Masped első embere a már megkezdett hajó- és kikötőfejlesztések folytatását, a kirándulóhajók menetrendjének rugalmasabbá tételét, és a szolgáltatási színvonal javítását ígéri - olvasható a Népszabadságban