Teljessé válik a Tetra-rendszer

Vágólapra másolva!
Másfél évtized után lezárulhat a készenléti szervek kommunikációs rendszerének kiépítése. Közülük utolsóként az országos katasztrófavédelem is hozzájut az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) használatához szükséges készülékekhez. A több mint ötezer kézibeszélőt az erre specializálódott Sepura nevű brit cég szállíthatja. Ezzel befejeződött a rendszer felállása, amelynek felhasználója többek között a rendőrség és az ebbe beleolvadt határőrség is.
Vágólapra másolva!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részére szállítandó több mint ötezer készülékkel teljessé válik a észenléti szervek részére kiépített nagy biztonságú kommunikációs hálózat. a Tetra (Terrestrial Trunked Radio).

A Magyarországon az 1990-es évek elején fejleszteni kezdett Tetra technológia megvásárlása és az EDR kiépítése sok éve húzódó ügy. A nagy összegű szerződést végül a Magyar Telekom kapta 2005-ben. A T-világhoz tartozó Pro-M Zrt. vállalta, hogy 2006. április 5-ig kiépíti Budapesten a TETRA-hálózatot, míg az országosnak 2007. január 31-ig kellett elkészülnie. Emellett 14 ezer rádióvevő készüléket bocsát rendelkezésre kölcsönbérleti rendszerben. A projekt végrehajtásáért 10 esztendőn át 9,325 milliárd forintot kap évente a Magyar Telekom.

A rendszert 2006 tavasza óta alkalmazza a legtöbb készenléti szerv, közöttük a rendőrség és az azóta beleolvadt határőrség, az autópálya-rendőrség, a mentőszolgálat, a büntetés-végrehajtás. A rendőrség állománya teljes egészében a Tetra-hálózaton kommunikál és már az első kipróbálásokon látszódott a minőségi javulás, főleg a lefedettségben és az információvédettségben volt észlelhető a különbség.

Az eddig üzembe állított 14 ezer készüléken felül újabbakat kellett beszerezni, hogy más készenléti hálózatot használó szervek is bekapcsolódhassanak a rendszerbe. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) részére megpályáztatott beszállítási szerződést a Sepura nevű brit cég szerezte meg.

A kifejezetten a Tetra technológiára specializálódott vállalat 5300 készüléket ad az OKF-nek. A Sepura korábban is szállított magyar hivatalos és magánszerveknek, de jelen van más kelet-európai piacokon is, így Oroszországban, Bulgáriában, Szlovéniában vagy Macedóniában.

"Ez az egyik legnagyobb megrendelésünk katasztrófa- vagy tűzvédelmi szervektől." - vélekedett Kenneth Hubner, a Sepura regionális értékesítési igazgatója. "Tovább erősödtünk a magyar piacon, miután a rendőrséget, illetve büntetés-végrehajtási és egyéb közbiztonsági szerveket is elláttuk" - mondta.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdona.