Újra 265 forint felett az euró árfolyama

Vágólapra másolva!
Gyengült a forint, péntek délután 265,55/65 forinton jegyezték az eurót a csütörtöki 263,70/75 után.
Vágólapra másolva!

Reggel még pozitív korrekcióval nyitott a forint az euróval szemben, kora délelőtt 263,00 és 263,40 forint között alakult az euró jegyzése, a folyamat azonban hamarosan kifulladt. A hét elején az euró/forint még 257 alatt volt, de a forint egyelőre megállapodni látszik az új, gyengébb szinten.

A kereskedők a jövő hétre magas ingadozást várnak. Az euró árfolyama akár 10 forint széles sávban is mozoghat. Erős ellenállási pont jelezhető előre a 266 forintos árfolyamon, de a 270 forintos szint elérése is "benne van a kalapban" - mondták. A forintot a legtöbb régiós valutával együtt a recessziós félelmek nyomják.

Alig változott az euró/dollár árfolyama pénteken a nemzetközi devizapiacokon, miután az előző nap visszaesést szenvedett el Jean-Claude Trichet, az Euróapai Központi Bank elnökének a gazdaság fejlődési ütemének kockázatairól mondott szavai nyomán, amit a piacon középtávú kamatcsökkentési bejelentésként értékeltek. Az elkövetkező napokra a piacon 1,41-1,47 dolláros euró árfolyamot valószínűsítenek.

Az euró/dollár a hét elején még 1,48 felett járt, jelenleg viszont 1,45 alatt tartózkodik. Az euró/jen a hét folyamán 158 feletti árfolyamról 155 közelébe, az euró/svájci frank pedig 1,62 közeléből 1,60 körüli szintre gyengült. A hét folyamán a jen 1.62 forintról 1,70 forint körüli szintre, a svájci frank 159 forintról 165 forintra erősödött. A dollárt péntek délután 183,40/50 forinton jegyezték a csütörtöki 181,50/55 után. A hét elején a dollár/forint 173,35/45 volt.

Az állampapírpiacon rendkívül alacsony forgalomban folytatódott a hozamok emelkedése, minden lejáratra mintegy 17 bázisponttal nőtt a hozamszint. Egyes piaci szereplők megpróbálják kikényszeríteni a jegybanki kamatemelést, ez azonban aligha fog sikerülni - mondják kereskedők. A hozamok a teljes lejárati görbén közel 60 bázisponttal emelkedtek az utóbbi három nap során.