Újabb terhek kerültek az USA büdzséjére

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Kongresszusa elfogadta azt a 167 milliárd dolláros gazdaságélénkítési tervezetet, amely a recesszió elkerülését célozza a gazdaság megtámogatásával. Az elmúlt héten újabb tételekkel egészült ki a Fehér Ház eredetileg 150 milliárdos programja.
Vágólapra másolva!

A most megszavazott csomag a George Bush által beterjesztetthez képest majd' 20 milliárd dollárral több, mivel kiegészült az időseknek és nyugdíjasoknak nyújtott extra tételekkel is - írja a BBC. A demokraták és a republikánusok között több vita is zajlott a csomag pontos tartalmáról és nagyságáról. A politikusok gyors akciókról beszéltek, hogy korlátozzák az ingatlanpiacról kiindult, a hitelválságon keresztül az egész gazdaságot érintő rombolást - számos független közgazdász azonban kételkedik abban, hogy a csomag időben jött, és hogy alkalmas erre a célra. Mellettük egyes politikusok is aggódnak amiatt, hogy az amúgy is erősen deficites költségvetés hiányát szinte megduplázza a tervezet. Így nem is egyhangúan fogadták el azt.

A munkanélküliek nem kapnak pluszpénzt

Az elsősorban a fogyasztói költés ösztönzését célzó tervezet egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt gyakorlatilag az összes amerikai háztartásnak. A csomag keretében 600 dollárt kapnak az egyedülállók, 1200 dollárt a párok, akik gyermekenként pedig további 300 dollárhoz jutnak. A magánszemélyeknek adóvisszatérítés címszó alatt juttatott összegek melett a cégek adójából is elengedtek valamennyit. A tervezetbe végül nem került be a demokraták kiegészítő javaslata, amely a munkanélkülieknek is több pénzt adott volna, segítséget adott volna az energiaszámlákhoz, és egyes iparágak adóját csökkentette volna. Az elfogadott élénkítő csomag értelmében 100 milliárd dollár áll rendelkezésre a lakossági adóvisszatérítésre, míg a vállalkozások adócsökkentése 50 milliárd dollárba kerül közvetlenül, a maradék pedig a nem adózó rétegeknek szóló extra juttatásokat fedezi.