Csökkentené a járatkimaradásokat a BKV

Vágólapra másolva!
A forgalomirányítás korszerűsítésével előzné meg a járatkimaradásokat és a késéseket a Budapesti Közlekedési Zrt. - mondta a társaság forgalmi vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Somodi László közölte: a többlépéses fejlesztés a BKV 200 fős forgalomirányító csoportjának munkamódszereit javítja. A tervek szerint körülbelül két év még, mire a fejlesztések eredményeképpen minden járművet műholdas járműkövetővel látnak el.

Mihálszky Gábor, a BKV forgalomirányítási igazgatója hozzátette: a rendszer átalakításának keretében a BKV informatikai fejlesztéseket hajtott végre, bevezették a minőségirányítási rendszert, új munkamegosztást és új szervezetet alakítottak ki, és integrálták az alvállalkozók által üzemeltetett körülbelül 100 autóbusz irányítását.

Összevonták a villamosok és a trolibuszok forgalomirányítását; a társaság ettől azt várja, hogy a menetrendek összehangolásával kiszámíthatóbb lesz az utazás a közösségi közlekedés járműveivel.

A BKV szándékai szerint az új forgalomirányítási rendszernek köszönhetően csökken majd a kimaradó és a késő járatok száma. 2007-ben átlagosan a járatoknak körülbelül a 2,3 százaléka (a 40 ezerből körülbelül 800-900) maradt ki naponta, ez valamelyest kevesebb, mint 2006-ban.

Február elejétől a 46-os autóbusz vonalán a reggeli csúcsidőszakban naponta három autóbusz a Gyöngytyúk utcát érintve közlekedik, így átszállásmentesen el lehet majd érni a kerületközpontot. A 24-es villamos vonalán az első szerelvény korábban indul, csatlakozva az első ráckevei HÉV-hez.

A 28-as és a 42-es villamosokon hétvégén fűthető utasterű járműveket állítanak forgalomba; a 187-es és a gyors 193-as buszjárat vonalán pedig új megállóhelyeket létesítettek a Balatoni úton, illetve a Gyömrői úton - hangzott el a BKV vezetőinek sajtótájékoztatóján.