Az egyéni vállalkozók nyitják az adóbevallási szezont

Vágólapra másolva!
Az egyéni vállalkozókat, az áfa-fizetésre köteles magánszemélyeket, illetve a bevételi nyilvántartást vezető evás társaságokat érintő adóbevallásokkal indul február közepén az adóbevallási időszak. A személyi jövedelemadó kapcsán új nyomtatványkitöltő programot készített az APEH, tartalmi szempontból viszont a jövedelem- és a nyereség-minimummal kapcsolatos számítások tekinthetők a legfontosabb újdonságának.
Vágólapra másolva!

Az egyéni vállalkozóknak február 15-éig kell elszámolniuk a tavalyi évben folytatott tevékenységük után fizetendő szja-t, illetve az evát. Szintén eddig az időpontig kell bevallást tenniük a bevételi nyilvántartást vezető betéti és közkereseti társaságoknak is.

A bevallásokkal kapcsolatos egyik legfontosabb tartalmi változás, hogy tavaly július elsejétől a nem eva-alany egyéni vállalkozók adóalapjának megállapítására kötelező a jövedelem- nyereségminimum szabályait alkalmazni.

Ez azt jelenti, hogy a vállalkozói személyi jövedelemadó kiszámítása előtt meg kell határozni az úgynevezett jövedelem-nyereségminimumot, amelyhez - a tavaly elfogadott törvénymódosítások folytán - két különböző módszer közül lehet választani. Minimális nyereségként - az eladásra beszerzett áruk és az eladott közvetített szolgáltatás értékét nem tartalmazó - vállalkozói bevétel 2 százalékát határozza meg a törvény.

A minimum alatti adózás veszélyekkel járhat

Ha az egyéni vállalkozó nem hajlandó a vállalkozói bevétel 2 százaléka után adózni, akkor bevallásához egy kiegészítő nyomtatványnak nevezett speciális bevallást is mellékelnie kell. Az adóhatóság a kiegészítő nyomtatvány alapján egy kockázatelemző program segítségével az érintetteket ellenőrzésre választja ki.

Esetükben alaposan vélelmezhető ugyanis, hogy a vállalkozási tevékenység - minimálisnál is alacsonyabb - eredménye a bevételek eltitkolásának vagy szabálytalan költségelszámolásnak lehet a következménye. A kétségbe vont gazdasági események valódiságát, illetve azt, hogy a költségek, ráfordítások a vállalkozás érdekében jelentkeztek, az adózónak kell majd az ellenőrzés során bizonyítani. Ellenkező esetben az adóalapot, illetőleg az adót becsléssel állapíthatják meg - figyelmeztet az APEH.

Bevallás-technológia

Az egyéni vállalkozóknak, illetve az érintett betéti és közkereseti társaságoknak a bevalláshoz szükséges 0753-as, illetve 0743-as nyomtatványokat az APEH honlapjáról lehet letölteni, ahol úgynevezett kitöltő-ellenőrző program segíti a bevallások minél gyorsabb és pontosabb elkészítését. A havi bevallás benyújtására kötelezett adózóknak mindegyik elszámolást elektronikus úton - a kormányzati ügyfélkapun keresztül - kell benyújtaniuk.

Itt az új bevallási szoftver

A személyi jövedelemadóról szóló bevallás kapcsán az adóhatóság elkészítette az úgynevezett JAVA-alapú programváltozatot is. Az új JAVA-s program használatának legnagyobb előnye, hogy a bevallás adott sorára kattintva megjeleníthető a szakembereknek szóló kitöltési útmutató vonatkozó része, de az eddigiekhez hasonlóan most is elérhető a bevallási segédlet teljes egészében. Az összes támogató programra igaz azonban, hogy segítséget nyújtanak a nyomtatványok helyes kitöltéséhez, és az elvégzett ellenőrzések után felhívják a figyelmet az esetleges hibákra is.

Az alkalmazottat foglalkoztatóknak a kifizetői, munkáltatói minőségben keletkezett kötelezettségeiket a 0708-as bevallásban kell szerepeltetniük. Ezen felül az egyéni vállalkozók a saját személyükre vonatkozó járulékfizetési kötelezettségeiket a 0758-as bevallásban kell elektronikusan teljesíteniük.

Fontos változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy, ha a 0753-as bevallást az előírt határidőre nem sikerül beadni, akkor a bevallás pótlására az elévülési idő leteltéig, azaz 2013.december 31-ig ugyancsak ezt a nyomtatványt kell használni.