Vágólapra másolva!
Üzlettársként a Gaz de France is csatlakozik a Nabucco gázvezeték-projekthez, s ebben Románia támogatását élvezi a francia vállalat - jelentette be hétfőn Bukarestben Traian Basescu államfő a Nicolas Sarkozy francia elnökkel tartott közös sajtóértekezleten.
Vágólapra másolva!

A tervezett együttműködés formájáról egyelőre nem ismeretesek további részletek. Korábban Reinhard Mitschek, a bécsi székhelyű Nabucco Gas Pipeline GmbH vezetője a Die Presse osztrák lap hétfői számában utalt arra, hogy a részvényesek köre kibővül egy hatodik taggal, a német RWE vállalattal, de már további, jelentős érdekeltségek is kopogtatnak az ajtón, olyannyira, hogy egy lehetséges hetedik csatlakozóval meg is kezdődtek a konkrét tárgyalások.

Részletesebb felvilágosítással nem szolgált, csupán annyit tett hozzá, hogy a tulajdonosok megállapodtak: a hetedik tagnak olyan cégnek kell lennie, amely a forráskörzetben gázt tár fel, illetve szállít onnan.

Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a környező országok valamelyikéből kell származnia - jegyezte meg. A döntés azonban az, hogy az építési munkálatok 2009-re tervezett megkezdése előtt a tulajdonosi szerkezetnek véglegesnek kell válnia.

Jelenleg az osztrák OMV, a magyar MOL, a román Transgaz, a Bulgargaz és a török Botas alkotja a Nabucco Gas Pipeline GmbH-t, az RWE csatlakozása pedig küszöbön áll.

A 2012-es átadással tervezett beruházás teljes összege ötmilliárd euró, ebből Reinhard Mitschek közlése szerint 30-40 százalékot a részvényesek fedeznének tulajdonrészük függvényében, a többit pedig bankhitelekből finanszíroznák.