Idén is lesz munkáltatói adóbevallás

Vágólapra másolva!
Mégsem ússzák meg a munkaadók a szükséges igazolások kiadásával az szja-bevallást. Közreműködniük mindenképpen kell, s amennyiben a dolgozó úgy akarja, el is kell készíteni az adóbevallást.
Vágólapra másolva!

Tavaly már majdnem úgy tűnt, hogy az szja-bevallások kapcsán fellélegezhetnek a munkáltatók, nekik csak annyi szerepük lesz, hogy kiadják a szükséges igazolásokat, a munkáltatói adómegállapítás megszűnik, dolgozóik adóhatósági adómegállapítást (ADAM) kérnek, vagy önadózók lesznek.

Az adóhatóság azonban időben észbe kapott, hiszen a 2,2 millió körüli érintett adózó közül sokaknak okozott volna nehézséget a bevallás vagy az adóhatósági adómegállapításhoz szükséges nyilatkozat kitöltése. Ezért a kötelező munkáltatói adómegállapítás visszaállítása helyett köztes megoldást vezettek be: a törvény közreműködési kötelezettséget ír elő a munkáltató számára a magánszemély adójának megállapítása során, de a közreműködés formáját a munkáltató megválaszthatja.

Tehát a munkáltatói adómegállapítás nem szűnt meg, a munkáltatóknak pedig mindenképpen van közreműködési kötelezettségük az adómegállapításban, akár elkészítik az adóbevallást, akár nem.

Mit tehet a munkavállaló?

Az szja-törvényben csak magánszemélyként emlegetett munkavállaló a 2007-ben megszerzett, személyi jövedelemadó köteles jövedelmeiről három módon adhat számot:

  • önadózó lesz, és ennek megfelelően kitölti a 0753-as bevallást,
  • vagy adóhatósági adómegállapítást kér a 07530-as nyilatkozat kitöltésével (ezt akár saját maga, akár munkáltatója továbbíthatja az adóhatósághoz)
  • vagy munkáltatóját kéri meg, hogy készítse el a bevallását a 07M29-es bevallás kitöltésével.

A választás nem is annyira egyszerű. Az első fontos dolog, hogy munkáltatójához csak az fordulhat, aki egyébként jogosult lenne adóhatósági adómegállapításra. Ebbe a körbe tartoznak azok, akiknek kizárólag munkajövedelmük volt, illetve az olyan társasági tagok, akik csak a társaságtól szereztek bevételt. Nem jogosult adóhatósági adómegállapításra (és így munkáltatói adómegállapításra sem) az a személy, aki megfelel ugyan a fenti feltételeknek, de 2007-ben

  • egyéni vállalkozó volt;
  • tőzsdei ügyletből származó jövedelmet szerzett, valamint olyan árfolyamnyereségből származó jövedelmet vagy vállalkozásból kivont jövedelmet szerzett, amellyel kapcsolatban szja-bevallási kötelezettség terheli;
  • az adóévben termőföldnek nem minősülő ingatlan bérbeadásából származó bevételt szerzett;
  • olyan adóköteles bevétele volt, amely alapján a jövedelem külföldön (is) adóztatható, vagy amely a jövedelemszerzés helye szerint nem belföldről származott;
  • alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatása révén bevételt szerzett;
  • nem belföldi illetőségű magánszemély;
  • valamint, ha az adóévre adókedvezményt kíván érvényesíteni felsőoktatási tandíj halasztott kedvezménye, alkalmi foglalkoztatás kedvezménye címén;
  • nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat alapján adójának átutalásáról rendelkezik. (A felsorolás nem teljes, lásd Szja tv. 12. §)

Aki tehát beleesik ebbe a körbe, kizárólag önadózó lehet, és 2008. május 20-áig köteles eleget tenni adóbevallási kötelezettségének.

A munkaadó köteles segíteni

Aki adóhatósági adómegállapítást kíván választani, annak ki kell töltenie és be kell küldenie az APEH-nak az ehhez szükséges 07530-as nyilatkozatot, vagy meg kell kérni munkáltatóját, hogy küldje be helyette ezt a nyilatkozatot legkésőbb 2008. március 12-ig. A nyilatkozatot nem feltétlenül kell egyedül kitöltenie, munkáltatója ugyanis akkor is köteles közreműködni a kitöltésben és az adóhatósági továbbításban, ha a munkáltatói adóbavallás elkészítését nem vállalja.

Aki munkáltatójához fordul segítségért, ezt február 15-éig teheti meg - eddig nyilatkozni kell róla. Az önadózóknak nem kell nyilatkozniuk munkáltatójuk felé. A munkáltató azonban úgy is dönthet, hogy nem töltöget adóbevallásokat (ilyen döntést azonban csak az egész cégre nézve hozhat, nem mondhatja azt, hogy egyeseknek kitölti, míg másoknak nem tölti ki az adóbevallását). Ilyenkor marad az a fent vázolt megoldás, hogy legalább segítsen kitölteni az adóhatósági adómegállapításhoz szükséges nyomtatványt.

Ha a munkáltató vállalja a bevallás elkészítését, a munkavállaló felelőssége marad, hogy az adókedvezmények érvényesítéséhez szökséges igazolásokat maradéktalanul csatolja, illetve egyéb jövedelemigazolásait (például, gyes, családi pótlék) is átadja munkáltatójának. A munkáltató csak azt a jövedelmet tudja a figyelembe venni, amiről megkapta az igazolásait. Az adókedvezmények érvényesítéséhez is az adóznak kell eldöntenie, hogy milyen kedvezményeket és milyen sorrendben kér figyelembe venni. Az igazolásokat legkésőbb március 20-áig kell átadni a munkáltatónak.

Munkáltatói kötelezettségek, határidők

Amennyiben a munkáltató nem vállalja az adómegállapítást, s a magánszemély nincs kizárva az adóhatósági adómegállapítás lehetőségéből és ezt kéri, a munkáltató köteles közreműködni az adóhatósági adómegállapításhoz szükséges nyilatkozat megtételében és továbbításában. A 07530-as nyilatkozat elsősorban a magánszemély személyes adatait tartalmazza, továbbá az általa érvényesítendő adókedvezmények megjelölését, valamint az év során őt foglalkoztató munkáltatók azonosító adatait.

A munkáltató a nyilatkozatot alaki szempontból felülvizsgálja, ami a saját nyilvántartásában szereplő adatok és a magánszemély által a nyilatkozatban feltüntetett adatok egyezőségének vizsgálatát, esetleges elírások kijavítását jelenti, hiszen a munkáltató egyebekben a munkavállalók által közölt adatok valódiságáért nem felel. Ezt követően a munkáltató a nyilatkozatot az adóhatóság által rendszeresített elektronikus űrlapon március 12-ig továbbítja az adóhatósághoz. Ha az adóhatóság megállapítja, hogy a nyilatkozat nyilvánvalóan a munkáltató érdekkörében felmerült okból hibás, hiányos vagy késedelmes, a munkáltatót megbírságolja.

Az a munkáltató, aki elkészíti az adóbevallást, köteles figyelmeztetni dolgozóit, hogy a jövedelem- és kedvezményigazolásokat legkésőbb 2008. március 20-áig csatolják. A munkáltató az adóbevallást legkésőbb 2008. május 20-áig köteles elkészíteni és közölni dolgozójával, a bevallást pedig 2008. június 11-éig elektronikusan továbbítania kell az adóhatóságnak.