Tovább vizsgálja a GVH a Strabag-Cemex fúziót

Vágólapra másolva!
Részletesen megvizsgálja a Strabag-Cemex fúziót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel. A GVH a Strabag SE kérelme alapján indított eljárást, amely annak vizsgálatára irányul, hogy nem erősödne-e érzékelhetően a felek piaci ereje, ha a Strabag egyesülne a Cemex Austria AG-vel.
Vágólapra másolva!

A versenyhivatal hétfőn a fúzió két lépcsőben történő, részletes vizsgálata mellett döntött, így a kérelem elbírálására egy hosszabb határidejű eljárás vonatkozik.

A GVH, az eddigi vizsgálat során számos piaci szereplőt keresett meg, hogy megismerje a piaci részesedéseket és a piaci kereskedelmi feltételeket. Ennek eredményeképpen megállapították, hogy biztosan van legalább egy olyan földrajzi piac, amelyen a Strabag és a Cemex-csoport együttes, illetve külön-külön számított részesedése az előkevert beton tekintetében meghaladja azt a piaci részesedést, amelynél az egyszerűsített eljárás alkalmazható lenne - olvasható a közleményben.Néhány termékcsoport tekintetében pedig több földrajzi régióban számottevő koncentrációnövekedés jönne létre, a felek piaci ereje érzékelhetően erősödne.

A mexikói CEMEX májusban jelentette be, hogy európai részesedéseinek eladását tervezi. A CEMEX csoport éves termelése több mint 96 millió tonna cement, 80 millió tonna beton és 222 millió tonna adalékanyag. Júliusban már azt jelentették be, hogy a jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező osztrák Strabag vásárolja meg a Cemex csoporttól annak magyar és osztrák leányvállalatát, a Cemex Hungária Építőanyagok Kft-t és a Cemex Austria AG-t 310 millió euróért.

A Cemex Hungária a második legnagyobb betongyártó a magyar piacon: országszerte 40 készbeton-gyárral, 8 kavicsbányával, 5 térkőüzemmel és 60 millió tonna nyersanyagtartalékkal rendelkezik, alkalmazottainak száma 800 fő. Tavalyi árbevétele 61 millió euró volt.

A Cemex Austriának 45 betongyára és 30 kőbányája van, nyersanyagtartaléka 156 millió tonnára rúg. Tavaly 196 millió euró árbevételre tett szert. A Strabag tervei szerint a két országban a jövőben elsősorban a transzportbeton üzletágra, illetve a speciális termékek előállítására helyezik a hangsúlyt.