Szilveszter előtt olcsóbb az olaj

Vágólapra másolva!
Egy dollárral csökkent kedden a New York-i árupiacon a határidős amerikai könnyűolaj ára. Februári szállításra hordónként 39,03 dollárba került záráskor. Piaci jelentések szerint mindennél erősebben hat az olajpiaci befektetőkre a nemzetközi gazdaság pangásának, és ezzel az olaj iránti kereslet csökkenésének kilátása. Ezen nem változtat az éleződő közel-keleti feszültség és a csökkenő OPEC-termelés sem.
Vágólapra másolva!

Mindazonáltal az események meglehetősen széles sávban, kevéssel 38 dollár alá, illetve jóval 40 dollár fölé is vitték a jegyzést nap közben. Londonban a Brent olaj határidős jegyzése hasonlóan alakult, bár a kereskedés végén a Brent hordónkénti ára hétfőhöz képest 76 centes csökkenéssel 39,79 dolláron volt.