Budapest erősödött

Vágólapra másolva!
Kedden minimális pluszban nyitott a budapesti börze indexe. A vezető papírok közül egyedül az OTP veszített értékéből.
Vágólapra másolva!

Pozitív irányba indult kedden a BUX. Az év utolsó előtti kereskedési napján a nyitás után nem sokkal 12 198 pontnál tartott a mutató, ami szerény, 0,2 százalékos többletet jelent.

A vezető részvények közül egyedült az OTP gyengült, a bankpapír árfolyama 0,2 százalékkal 2856 forintra csökkent. Ezzel párhuzamosan a Magyar Telekom több mint 1 százalékkal 547 forintra, a Richter pedig 0,4 százalékkal 27 900 forintra drágult. A Mol jegyzése 0,2 százalékkal 9840 forinra emelkedett.

A magyar olajcég egyébként a korábbi híreknek megfelelően visszakapta az ománi, Oman Oil nevű cégnek idén márciusban átadott 8,7 millió részvényt. A pakett sorsa kérdéses, elképzelhető, hogy egy későbbi részvénycsere során használják fel, akár a horvát INA, akár más szereplő kapcsán), de adott esetben további tőkeleszállítást is megalapozhat - írják piaci kommentárjukban a Cashline szakértői, akik utóbbi megoldást a jelenlegi piaci környezetben nem tartják valószínűnek.