Románia gazdasága 9,1 százalékkal bővült

Vágólapra másolva!
Románia bruttó hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedévben 9,1 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában - közölték a román statisztikai hivatalban szerdán. Az adat jobb, mint a szakértői várakozásokban szereplő 8,85 százalékos növekedés.
Vágólapra másolva!

A második negyedévben 9,3 százalékkal, négyéves rekordszinten bővült a román GDP, szintén éves összehasonlításban. Az első háromnegyed évben a román gazdaság átlagosan 8,9 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest, a szerdán megjelent előzetes hivatalos becslés szerint.

Tavaly a román GDP 6,0 százalékkal nőtt, előzőleg 2006-ban 7,7 százalékkal gyarapodott. A nagy tavalyi lassulást főleg a mezőgazdaság okozta.

Idén éppen a mezőgazdaság, a hatalmas termés gyorsítja a növekedést, ez a titka annak is, miért csökken az infláció a nagy GDP-növekedés és a nagy lakossági fogyasztásnövekedés ellenére.

Az Európai Bizottság a novemberben megjelent, őszi előrejelzésében idénre 8,5 százalékos gazdasági növekedést jósolt Romániának, jövőre 4,7 százalékosat és 2010-re 5,0 százalékosat.