Ötszázmilliárd a kis cégeknek

Vágólapra másolva!
A kormány 500 milliárd forinttal kívánja a kis- és közepes vállalatok fizetőképességét, ezért 450 milliárd forinttal növeli a Garantiqa garanciaalapját és 50 milliárd forintos hitelkeretet ad hét pénzintézetnek - jelentette be a pénzügyi és a gazdasági miniszter szerdán.
Vágólapra másolva!

Veres János elmondta, hogy a kormány 450 milliárd forinttal duplájára emeli azt az összeget, amellyel a Garantiqua garanciát vállalhat a vállalkozások hiteleire. A Garantiqa a hitelek 80 százalékára nyújthat garanciát és azok 70 százalékára vállal az állam garanciát.

Radnai György, a Garanciavállaló Társaság vezetője elmondta, hogy az így megnövekedett keret lehetővé teszi, hogy enyhébb feltételeket várjanak el a vállalkozásoktól, az egyébként kötelezően elutasítandó pályázatok esetében 40 százalékos garanciát vállalhassanak, és többször is meghosszabbíthassák a már megnyitott hitelkereteket. Emellett már a banki hiteldöntés előtt vállalhat a társaság garanciát és a korábban elvárt fedezeteknél is enyhébb feltételeket szabhat. Radnai hozzátette: az általa irányított társaság az eddig rendelkezésére álló 450 milliárdos garanciakeretből 420 milliárd forintnyit használt fel.

Bajnai Gordon gazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány 50 milliárd forintos hitelkeretet hozott létre kereskedelmi bankok számára, hogy azok több hitelt nyújthassanak a kis- és középvállalkozásoknak. Már október 20 óta létezik egy 8 milliárdos keret, amelyből pénzintézetek 10 millió forintos hiteleket nyújthatnak a kis cégeknek. A most létrehozott keret a 10 és 100 millió forint közötti hitelek felvételét teszi lehetővé. A hitelek futamideje 10 év, a visszafizetés türelmi ideje 2 év, kamata pedig 8,6 százalék körül alakul majd. A programban egyebek mellett a Cib Bank, az Erste Bank, az OTP Bank, a TakarékBank, és az UniCredit vesz részt.

A gazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a munkanélküliség növekedését a kormány úgy próbálja ellensúlyozni, hogy egy új alkalmazott felvétele esetén további 5 megtartott alkalmazott járulékaira is kedvezményt ad. A program 20 ezer munkahely teremtésére és 100 ezer régi megtartására ad lehetőséget a kisvállalatok számára.