Gyengülés és erőgyűjtés a tőzsdén

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,38 pontos csökkenéssel, 12 553,36 ponton nyitott hétfőn. Pénteki záró értékéhez képest 1,11 százalékkal gyengült. A novemberi forgalom jóval elmarad az októberitől

Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője szerint az erős múlt hét után kivárás, erőgyűjtés jellemzi majd a hétfői kereskedést, a hét további napjain pedig az emelkedő trend folytatása várható. Miután az OTP elérte a 2950 forintos kulcsszintet, iránykeresésre, majd további növekedésre lehet számítani . Ugyanez igaz a többi nagy papírra is - tette hozzá.