Emelkedett szerda délelőtt a BUX

Vágólapra másolva!
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 96,98 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 40 perckor 12 706,21 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 141,90 pontos, 1,13 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 44,92 ponttal magasabb.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és a Richter papírok árfolyama erősödött, míg az OTP és a Magyar Telekom ára csökkent az előző napi záráshoz képest.

A Mol 240 forinttal, 2,40 százalékkal 10 250 forintra erősödött. Az OTP részvények ára 21 forinttal, 0,68 százalékkal 3073 forintra csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,52 százalékkal 577 forintra esett. A Richter papírok árfolyama 810 forinttal, 3,00 százalékkal 27 810 forintra nőtt.

Délután hozzák nyilvánosságra az Egyesült Államokban a szolgáltatói beszerző menedzser mutatót, és ez újra ingadozást jelenthet a piacon.

Eséssel nyitottak az európai börzék

Szerda reggel a nyugat-európai részvénypiacok tovább estek, maguk mögött hagyva a keddi, átmenetinek bizonyult javulást. Nyomja a hangulatot, hogy a rövidesen megjelenő szolgáltatói beszerzőmenedzser-mutatók várhatóan minden korábbinál rosszabbak lesznek. Az olajtársaságok tovább olcsóbbodnak, annak ellenére, hogy a kőolaj csekély kiigazításban drágul.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1 százalékos veszteséggel kezdett, az első óra vége felé szintén 1 százalékos veszteséggel 817,09 pontnál tartott, 45,77 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

Kedden 1,9 százalékot nyert, hétfőn 6,04 százalékot vesztett. A múlt héten 13,3 százalékot nyert, az előző héten 11,7 százalékot vesztett. Novemberben 7,19 százalékot vesztett - kilencedik hónapja esett -, októberben 12,68 pontot vesztett, az a legrosszabb hónapja volt hat éven belül. A harmadik negyedévben 11,46 százalékot vesztett, az első félévben 20,26 százalékot vesztett. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcsra ért.

Szerdán a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,16 százalékos nyereséggel kezdett, de egy óra múlva 1,43 százalékos veszteségnél tartott. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,71 százalékos veszteséggel indult, egy óra múlva 2,32 százalékos veszteségben volt. Párizsban a CAC-40 0,28 százalékos veszteséggel nyitott, egy óra múlva 2,25 százalékos veszteségnél járt.

A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé szerda reggelre 0,62 százalékkal 8380 pontra csökkent, a Nasdaq összetett mutatójáé 0,71 százalékkal 1125,00 pontra gyengült, az S&P 500-asé 0,65 százalékkal 843,50 pontra fogyatkozott.

Drágult az olaj és a dollár

Az értéktőzsdék nyitása után közel egy órával az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 45,82 dollár volt Londonban, 38 centtel drágább a keddi zárónál. Korábban reggel 61 centtel, hajnalban 1,06 dollárral volt drágább a keddi zárónál.

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,2697 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, tőzsdenyitás után egy órával 1,2644 dollárnál tartott, 0,0062 dollárral olcsóbban a keddi későinél, 13,39 százalékkal gyengébben a dollárhoz képest, mint év végén. Kora reggel 0,0007 dollárral olcsóbb volt, mint kedden későn.