A román büdzsé hiánya 5 százalékhoz közelít

Vágólapra másolva!
Az idei román központi költségvetés hiánya a hazai össztermék 5 százalékához közeledik - jelentette ki kedden Emil Boc miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

A kormányfői tisztséget alig egy hete betöltő Boc elmondta, hogy kedvezőtlen az államháztartás helyzete, hiszen annak hiánya napról-napra nő, így a deficit a GDP 5 százaléka felé közelít. Emlékeztetett arra, hogy a hiány mértékéről pontos adatokat csak január 15. körül tudnak meg, így az általa vezetett kabinet nem fogadta még el a 2009-es költségvetés-tervezet. Ezt csak január második felében teszik meg, miután már pontos adatokkal rendelkeznek az államháztartásról.

A Boc-kormány újabb megtakarítási intézkedéseket fogadott el keddi ülésén. A gyermeknevelési támogatást korlátozták, januártól ez 4000 lej (körülbelül ezer euró) lesz. Boc szerint ezzel a korlátozással 150 millió eurót takarítottak meg.

A kormány másik döntése szerint ezentúl választaniuk kell a fizetés és a nyugdíj közül azoknak a közalkalmazottaknak, akiket mindkét juttatás megillet. A kabinet azért határozott így, hogy a már nyugdíjazott, de továbbra is közintézményben dolgozók ne kaphassanak fizetést és nyugdíjat egyaránt.

Emil Boc az oktatásban dolgozóknak megígért 50 százalékos béremelés és a január 1-től esedékes nyugdíjemelés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy ezekről még nem döntöttek, hiszen várják a 2008-as év pontos pénzügyi adatait. Bukaresti megfigyelők szerint azonban kicsi a valószínűsége annak, hogy a Boc-kormány teljesíteni tudja ezeket a korábban megígért emeléseket.

Román gazdasági elemzők a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondták, hogy a román büdzsé deficitje várhatóan 2009-ben is meghaladja majd a GDP 3 százalékát. A decemberben beiktatott demokrata-szociáldemokrata-konzervatív összetételű kabinet kormányprogramja 2009-re 1,7 százalékos költségvetési hiányt irányoz elő.