Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"Mindent megelőző fontosságot" kap a gazdasági válság elleni küzdelem a brit kormány következő évi jogalkotási programjában, amelynek fő pontjait szerdai, hagyományos pompával megrendezett trónbeszédében ismertette II. Erzsébet királynő.

Az uralkodó által a Lordok Házában felolvasott kormányzati törvénykezési programot szűkítették a tavasszal elkészített eredeti változatához képest, hogy több idő jusson a válság elleni intézkedésekre: a korábbi 18 programpont helyett az idei királynői beszédben végül csak 12 új törvénytervezet szerepelt.