Új állást kapott az OTP-támadást tagadó alapkezelő

Vágólapra másolva!
A Moore Capital Management LLC, a Louis Bacon által alapított befektetési alap (hedge fund) bejelentette, hogy szerződtette Greg Coffey-t, aki korábban a GLG Partners Inc. legjobban teljesítő alapkezelője volt. A Moore-nál Coffey befektetési társigazgató lesz, az európai üzletágban.
Vágólapra másolva!

Itt találhatja a válságról szóló összes hírt!

Az ausztrál születésű, 37 éves Coffey egy 12 fős csapathoz csatlakozik most. Korábban a GLG 24 milliárd dolláros alapjának több mint egynegyedét felügyelte. Áprilisban azonban lemondott erről a posztról és veszni hagyta így 300 millió dolláros juttatását is, akkori indoklás szerint azért, hogy saját maga alapítson céget. A Bloomberg mostani értesülései szerint ugyanakkor Coffey a GLG-nél három alapot még októberig kezelt.

Coffey korábban - a Wikipedia szerint egy Soros Györgyhöz köthető hedge fundnál is dolgozott, de Magyarországgal nem ekkor hozták hírbe. Hevesen cáfolta 2008 októberében ugyanis a menedzser, hogy része lett volna az OTP Bank részvényét ért tőzsdei spekulációnak az elmúlt hónapban. A nevében és kérésére eljáró kommunikációs iroda 2008. október 10-én közölte: Coffey az idén nem kereskedett OTP-részvényekkel, és semmilyen szerepe nem volt az előállt helyzet kialakulásában. (Az OTP részvénye októberben állt 60 százalékos veszteségen is, a hónap elejéhez képest, csak a hónap végén tért magához a bankpapír.)

A befektető a közleményben fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy továbbra is támogatja az OTP-t és Magyarországot. A nevében eljáró kommunikációs iroda az MTI-nek akkor nem kívánta megnevezni azt a fedezeti alapot, amelyben Coffey befektetés-kezelői minőségben részes. Annyit elmondtak: Greg Coffey "aggodalommal értesült" arról, hogy nevét összefüggésbe hozták az OTP részvényével történtekkel.

Az 52 éves Louis Bacon, eddig egyedüli befektetési igazgatóként irányította a 20 milliárdos céget, amelyet 1990-ben alapított. Bacon elsősorban úgynevezett makrobefektetésekre specializálta magát, vagyis makrogazdasági trendeket követve kereskedik részvényekkel, kötvényekkel, devizákkal és árupiaci tételekkel.

Bacon "zászlóshajója", fő cége a Moore Global Investment Fund, amely idén 6,3 százalékot esett (ez a zuhanó tőkepiacok teljesítményéhez képest rendkívül jó eredménynek számít), és fennállása óta 22 százalékos évi hozamot produkált.