Az olajpiacon már hétvége volt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Londonban mérsékelten emelkedett, New Yorkban minimálisan csökkent a kőolaj ára pénteken. A kereskedés leállítása előtti percekben a kőolaj árvesztesége mindkét piacon még jóval egy dollár feletti volt. Ekkor azonban olyan kijelentések láttak napvilágot, hogy az általános várakozásokkal ellentétben az OPEC szombati rendkívüli értekezletén esetleg mégis a termelés csökkentéséről dönthetnek. Eddig a piacok azt várták, hogy a kairói megbeszélésen nem változtatnak a termelési szinten, amit majd a decemberi ülésen csökkentenek.

Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 36 cent emelkedéssel 53,49 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 1 centtel 54,43 dollárra mérséklődött.