Elfogadták a szlovák költségvetést

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a szlovák törvényhozás pénteken a jövő évi költségvetést - ez az első "eurós" költségvetés, miután január elsején Szlovákiában is bevezetik a közös európai pénznemet.
Vágólapra másolva!

A szlovák állam a jövő évben 1,01 milliárd eurós hiánnyal fog gazdálkodni. A bevételek értéke 13,099 milliárd, míg a kiadásoké 14,109 milliárd euró lesz a törvény szerint.

Az eredeti kormányjavaslaton a képviselők csak egyetlen jelentős módosítást hajtottak végre: a hiány mértékét 123 millió euróval megemelték. A pénzügyi tárca legújabb elemzése szerint ugyanis a jövő évi bevételek ennyivel alacsonyabbak lesznek a korábban vártnál. A kormánykoalíció a hét elején megállapodott abban, hogy tekintettel a nemzetközi pénzügyi válság kedvezőtlen szlovákiai hatásaira, nem a kiadásokat csökkentik, hanem a hiányt növelik jövőre, a GDP 2,08 százalékára az eredetileg tervezett 1,7 százalék helyett. Idén 2,3 százalékos a cél, miután a tavasszal elfogadott 2,0 százalék teljesíthetetlennek bizonyult.

A költségvetési tervet azért is módosítani kellett, mert eredetileg 6,5 százalékos jövő évi gazdasági növekedésre alapozták, de most már csak 4,6 százalékos GDP-növekedésre számít a szlovák kormány jövőre.