Bankok miatt rossz a hangulat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok - az elemzői előrejelzésekkel ellentétben - a negatív tartomány felé indultak. Elsősorban az olaj- és a nyersanyagipari részvények, illetve a bankpapírok vesztesége miatt kerültek lejtőre a mutatók. Két nagy európai pénzintézet jegyzése is jelentős mínuszba került, a Credit Suisse árfolyam és a HSBC jegyzése közel 6 százalékkal esett.

Bő egy órával a nyitás után a frankfurti DAX 1,4, a londoni Footsie 1,8, a párizsia CAC pedig 2,3 százalékos gyengülést mutatott. A legmegbízhatóbb európai részvények teljesítményét tükröző index, az FTSEurofirst 300 pedig 0,5 százalékkal került lejjebb a pénteki nyitás után.