Enyhén javultak az olajpozíciók

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Egy dollárt meghaladó mértékben nőtt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi lejárata 1,40 dollár emelkedéssel 65,92 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 1,09 dollárral 67,84 dollárra nőtt.

Az áremelkedés azzal függ össze, hogy pénteken dönt termelési szintjéről az OPEC. Az olajkartell vezető egyetértenek abban, hogy csökkenteni kell a termelést, mivel a globális gazdaságnövekedés lassulása miatt mérséklődik a kőolaj iránti kereslet. Amennyiben az OPEC nem lépne, komoly túlkínálat alakulna ki a piacon, és ez jelentősen csökkentené a kőolaj árát, ami már így is 50 százalékkal alacsonyabb, mint július elején.