A Calyon 2007 október 1-óta önálló kereskedelmi bank helyett fióktelepként tevékenykedik Magyarországon, eszköz- és forrásállományát is az újonnan alapított Calyon Magyarországi Fióktelepébe helyezte át.
A jogi forma megváltozása bank stratégiájának része: erősebbé és rugalmasabbá vált, magas hozzáadott értékű strukturált finanszírozási és tőkepiaci megoldásokat képes kínálni ügyfelei számára. Ezzel megnőtt a bank nagykockázati limite, és a hitelminősítése is azonos az anyaintézményével, ami a Credit Agricole, mint a világ egyik legnagyobb pénzintézete esetében nem mellékes.
A sajtóban megjelent hírre, mely szerint csökken a magyarországi bankok száma, Molontay Tamás. vezérigazgató elmondta: erről nincs szó. Fiókteleppé váláskor a magyar törvényi szabályozás miatt nem lehetett a korábbi, Calyon Bank Magyarország Zrt.-t átalakítani, hanem új intézményt kellett létrehozni.
Így, 2007 október 1-je óta a Calyon Bank Magyarország Zrt. gyakorlatilag üres bankként maradt fent, a megmaradt üres banki részvénytársaságot azonban nem szerették volna felszámolni.
Ezért 2008 szeptember 30-án a PSZÁF jóváhagyta a Calyon Bank Magyarország Zrt. tárasági formájának átalakulását, az a jövőben CAHFS Magyarországi Pénzügyi Vállalkozás Zrt. néven működik tovább. Ez a változás nem befolyásolja a Calyon Magyarországi Fióktelep működését, amely továbbra is az anyaintézet hátterével banki megoldásokat kínál.
A Calyon a Crédit Agricole csoport vállalatfinanszírozási és befektetési bankja. Magyarországi fióktelepének helyi mérlegfoösszege 2007-ben 142,5 milliárd forint, bruttó hitelállománya 47,078 milliárd forint, betétállománya 62,326 milliárd forint volt.