Egy százalékra csökkent az amerikai kamat

Vágólapra másolva!
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyílt piaci bizottsága 50 bázisponttal 1 százalékra csökkentette a kamatszintet. A döntés előtt a New York-i tőzsde még pozitív tartományban volt, 0,8 százalékos plusznál járt, és a Fed kamatcsökkentése után a Dow Jones index 0,6 százalékos esésbe váltott, a zuhanás nem tartott sokáig: háromnegyed 9-kor az index már 21,6 százalékos nyereséget mutatott.
Vágólapra másolva!

A kamatszintet - utoljára 2004-ben látott szintre - 1 százalékra csökkentő döntés nem okozott meglepetést, a piac ugyanis számított a kamat mérséklésére, igaz a vágás mértékéről megoszlottak a vélemények. A Bloomberg által megkérdezett elemzők közül a legtöbben 50 bázispontos kamatvágást jeleztek előre, de voltak 75 bázispontos monetáris lazítást valószínűsítő prognózisok is.

A Fed a döntéshez fűzött közleményéből kiderül, hogy a gazdaság lassulni látszik, ez pedig a lakossági fogyasztásra kedvezőtlen hatást gyakorol. Az elmúlt időszakban a vállalati szektorban csökkentek a beszerzések, az ipar is gyengén szerepel, ráadásul több külföldi gazdaság is lassulást jeleit mutatja, ez pedig az amerikai export kilátásait is rontja.

A lefelé mutató kockázatok továbbra is fennállnak, a nyílt piaci bizottság (FOMC) ezért fokozottan figyelni fogja a gazdasági fejleményeket, és megteszi szükséges lépéseket a fenntartható gazdasági növekedés és az árstabilitás érdekében. A Fed a nyersanyag- és energiaárak jelentős süllyedése miatt jelenleg mérsékelt inflációs kockázatokat lát - derül ki a közleményből.

Nem a Fed az egyetlen, amely szerdán a kamat mérsékléséről határozott: a kínai és a norvég jegybank is csökkentette az irányadó rátát. Elképzelhető, hogy további jegybankok is beállnak a sorba: egyes piaci előrejelzések szerint a Bank of Japan pénteken faraghat a jelenleg 0,5 százalékos kamatszintből, a jövő héten pedig az Európai Központi Bank és a Bank of England illetékes testülete hoz hasonló döntést. A döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy az utóbbi időszakban jelentősen dráguló hitelek olcsóbbak lesznek, ami pedig javítja a pénzpiacok likviditását (pénzbőségét).

A 0 százalékos kamatszint sem elképzelhetetlen

Londoni elemzői körökben további meredek amerikai kamatcsökkentést és belátható időn belül 1 százalék alatti irányadó kamatszintet sem zárnak ki. A Moody's Investors Service hitelminősítő gazdaságelemző részlege a döntés után kiadott elemzésében kiemeli: most már egyértelműen negatív reálkamat, vagyis nagyon expanzív pénzügypolitika érvényesül az amerikai gazdaságban.

A Moody's Economy elemzésében hangsúlyozta, hogy a kamatcsökkentéshez fűzött indoklásában a Fed az előző közleményhez képest nagyobb nyomatékkal említette a gazdasági növekedést terhelő, lefelé ható kockázatokat. A cég szerint ez azt jelenti, hogy a Federal Reserve megnyitotta az utat a további pénzügypolitikai enyhítések felé arra az esetre, ha a beérkező új makroadatok további romlást mutatnak.

A ház előrejelzése az, hogy a Fed a következő ülésen további fél százalékponttal "kivételesen alacsonyra", fél százalékra mérsékli a nagybani hitelpiac számára irányadó szövetségi napikamat-célját. A Moody's gazdaságelemző részlege szerint a Fed számára most már "nem ügy" az infláció, különösen azért, mert az amerikai gazdaság növekedése a következő év első felében jó eséllyel negatív lesz.

A Cityben már a szerdai Fed-döntés előtt kialakult az az általános vélemény, hogy az amerikai gazdaság a következő néhány negyedévet mély recesszióban tölti, és ez folyamatos kamatcsökkentésekre sarkallja a Federal Reserve-t. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport legújabb összeállítása szerint ha a vagyonvesztés és a reálfogyasztás csökkenése a mérce, a jelenlegi amerikai visszaesés jó eséllyel nagyobb lesz, mint a II. világháború óta lezajlott tíz recesszió bármelyike.

A JP Morgan azzal számol, hogy az idei negyedik negyedévben, szezonális kiigazítással, éves szintre vetítve 4 százalékos GDP-visszaesés várható az amerikai gazdaságban, és 2009 első negyedében is 2 még százalékkal csökken a GDP. A prognózis szerint 2009 egészében 0,7 százalékkal esik vissza reálértéken az amerikai gazdaság összkibocsátása.

Az elemzők azt jósolják, hogy a Fed decemberben további negyed százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre, vagyis az idei évet 1,00 százalék alatti kamatszinttel fejezi be - sőt, azt sem zárják ki, hogy ha a piaci stressz folytatódik, a Federal Reserve irányt vehet a nulla százalékos kamat felé.