Csak Bánfi csökkentené az alapkamatot

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjai közül tízen szavaztak az alapkamat tartására, egyedül Bánfi Tamás támogatta a 25 bázispontos csökkentési javaslatot a legutóbbi kamatdöntő ülésen, szeptember 29-én - tette közzé az MNB pénteken.
Vágólapra másolva!

A jegyzőkönyv szerint a tanácstagok többsége szerint a monetáris politikának kiváró stratégiát érdemes követnie, fenntartva bármilyen irányú jövőbeni kamatlépés lehetőségét. Többen azt hangsúlyozták, hogy az inflációs kilátásokban bekövetkezett javulás a nemzetközi pénzügyi helyzet konszolidálódását követően már nagy valószínűséggel lehetővé teszi a jelenlegi szigorú monetáris kondíciók enyhítését.

Az augusztusi inflációs adat a testület várakozási szerint alakult, a 6,5 százalékos éves fogyasztói árindex és 5,8 százalékos maginfláció 0,2 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest. A rövidbázisú évesített trendinfláció értéke 3,5 százalék körül alakult, ami mintegy 1,5 százalékponttal alacsonyabb a megelőző havinál. A piaci szolgáltatások inflációja ugyanakkor némileg alacsonyabb, a feldolgozott élelmiszerek inflációja pedig enyhén magasabb lett a vártnál - fűzik hozzá.

A monetáris tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a nyersanyagárak csökkenése és a romló külső konjunktúra következtében javultak az inflációs kilátások és növekedett a 3 százalékos inflációs cél teljesülésének valószínűsége. A nemzetközi pénz- és tőkepiaci bizonytalanság továbbra is óvatos, kiváró monetáris politikát tesz szükségessé - jegyzik meg.

A tanácstagok megítélése szerint a korábbi hónapokhoz képest nem javultak érdemben a növekedési kilátások, és a hazai makrogazdasági környezet alapvetően támogatja a dezinflációt. Többen kiemelték, hogy a globális konjunktúrahelyzet tovább romlott, ezért nem várható, hogy a külső kereslet segítené a hazai gazdasági növekedés gyorsulását.

Elhangzott az is, hogy a legfrissebb kiskereskedelmi adatok és az importadatok összetétele alapján megállapítható, hogy a belső kereslet továbbra is gyenge, a lakossági fogyasztás és a beruházás felívelése lassabb lesz a korábban vártnál. Egyes tanácstagok úgy értékelték, hogy a nemzetközi pénz- és tőkepiaci válság hatására a hazai bankrendszer forrásköltsége várhatóan megemelkedik, ami tovább ronthatja a makrogazdasági kilátásokat.

A közlemény szerint egyes tanácstagok arra hívták fel a figyelmet, hogy a legkomolyabb monetáris politikai kihívást továbbra is az inflációs folyamatok megtörése jelenti, amihez a bérinfláció fokozatos csökkenésére lenne szükség. Mások azt hangsúlyozták, hogy a foglalkoztatottak számának csökkenése ellenére azért nem lazul a munkaerőpiac és mérséklődik a bérdinamika, mert túlkínálat csak képzetlen munkaerőből van.

A tanácstagok kiemelték, hogy a befektetők szemében a forintbefektetések nem tartoznak a megbízható eszközök csoportjába, ezért a pénzügyi zavarok esetleges súlyosbodása a régió országainál jobban érintheti a forinteszközök árait.