A bankpánik miatt fogynak az aranyérmék

Vágólapra másolva!
Eddig soha nem látott mértékben ugrott meg a kereslet az aranyérmék és egyéb nemesfémből készült hordozható tárgyak iránt, emiatt úgy tűnik, mintha eltűnt volna az arany a piacról. A pánik-uralta részvénytőzsdékről menekülő befektetni vágyók a régi jól bevált arany felé fordultak. Az arany unciánkénti ára az egekben, a pénzverdék pedig már csak lassabban tudják teljesíteni a megrendeléseket - ha egyáltalán -, sőt egyes érméket nem is gyártanak már ebben az évben.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Egy sereg különböző - köztük az amerikai és ausztrál nemzeti - pénzverdéből származó arany és ezüst pénzérme került le átmenetileg a jegyzésre felkínált darabok listájáról a Kitco Inc-nél, az ausztrál nemesfém-kereskedő cégnél, miután az utóbbi hónapokban az érmekereskedők elmondása szerint az arany- és ezüst érmék vásárlási rohamát lehetett látni párhuzamosan a piac volatilitásának növekedésével. A lépés miatt - ami "további értesítésig" érvényben marad - a kézbesítések késnek és a termelés is lassul - áll a cég honlapján. A Kitcko szóvivői ezen kívül nem voltak hajlandóak többet mondani.

Vége az "Amerikai Sasnak"

Miközben az amerikai nemzeti pénzverde közölte a kereskedőkkel, hogy leáll a népszerű "Amerikai Sas" érmék egy részének gyártásával az év végéig, a kanadai pénzverde - aligha megnyugtatva a kereskedőket - azt nyilatkozta, hogy az érmék gyártása olyan gyors, amilyen csak lehet. "Az igényeket olyan gyorsan igyekszünk kielégíteni, amilyen gyorsan csak tudjuk" - közölte Christine Aquino, a kanadai verde szóvivője. A tavalyihoz képest jóval nagyobb keresletre számítunk idén, csakúgy, mint az összes többi pénzverde, tulajdonképpen világszerte - tette hozzá.

A szóvivő nem tudta megmondani, hogy mennyi idő telik el az érmék megrendelése után a kézbesítésig, kifejtette ugyanakkor, hogy a kanadai pénzverde szorosabb kapcsolatot ápol saját kereskedőivel, mint amerikai társa, így ellenőrzés alatt tudja tartani az arany útját az elejétől a végéig.

Korábban az amerikai verde felfüggesztette az egyunciás "Amerikai bivaly" kereskedését, mert kifogyott a készlet. A héten pedig a pénzverde közölte, hogy a félunciás és a negyedunciás "Amerikai Sas" aranypénz gyártását is beszünteti erre az évre. Az említett érmékből a múlt héten kimerültek a készletek, az egyunciás arany és ezüst Amerikai Sas egyelőre még nem hiánycikk.

Itthon is keresik az érméket és tömböket

Forrás: AFPAz utóbbi egy-két napban itthon is megnőtt azoknak a száma, akik elsősorban befektetési célzattal vásárolnának nemesfémből érméket - közölték az [origo] kérdésére a Magyar Pénzverő Zrt. kereskedelmi irodájában. Az aranytartalom a pénzverő által eladásra bocsátott érmékkel kapcsolatban csak egyike az ártényezőknek, ugyanis ezek a darabok általában korlátozott számban jelennek meg a piacon és komoly művészi értékkel is rendelkeznek - tették hozzá.

Az aranyérmék mellett az aranytömbök iránti kereslet is jelentősen megugrott, a BÁV már nem is tudja kielégíteni az igényeket - közölte Kovácsné Racskó Szilvia, a BÁV Zrt. nemesfémmenedzsere.

Mivel a vállalat csak saját gyártású aranytömböket forgalmaz, a kínálatot a termelés aktuális mennyisége határozza meg. A szakember szerint a mostani keresletnövekedés nem kirívó eset: a befektetők előszeretettel fektetik pénzüket aranyba, negatív gazdasági hatású kül- és belpolitikai események idején.

Várni kell

Az Osztrák Pénzverde magyar képviseletének, a Dr. Schmidt and Dr. Körösztös Kft.-nek közleménye szerint a hatalmas befektetői igény miatt az Osztrák Pénzverde sem tudja azonnal kielégíteni a partnereihez befutó szállítási igényeket.

A kft. információi szerint a magyar kisbefektetők kereslete három-négy hetes határidővel kielégíthető lehet, azonban ha a pénzügyi válság nyomán kialakuló bizalomvesztés fokozódik, akkor tovább nőhet a fizikailag birtokolható, biztos arany iránti kereslet, ami tovább nehezítheti a helyzetet.

A hatalmas kereslet eredményeképpen rövid távon unciánként akár száz dolláros emelkedés is előfodult az aranypiacon és az árboom valószínűleg még nem ért véget. Az árupiacon tulajdonképpen minden veszít az árából, egyedül a nemesfém az, ami nemcsak tartja az árát, hanem többnyire jelentős árnövekedéssel zárja a kereskedési napokat.

Pénteken ugyan az előző napi mozgást követve tovább csökkent az arany ára, unciánként 27,50 dollárral, nem várható, hogy a csökkenő tendencia maradandó lenne.