Megbírságolták Romániában a Bechtelt

Vágólapra másolva!
Egy év alatt mintegy 134 ezer lejt (37-38 ezer eurót) kitevő bírságot rótt ki a romániai Bihar és Kolozs megyei munkaügyi felügyelőség az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel vállalatra a munkáltatói kötelességek terén tapasztalt szabálytalanságok miatt - adta hírül kedden a romániai sajtó.
Vágólapra másolva!

A tavaly júliustól idén augusztusig tartott ellenőrzési folyamat során több alkalommal is rendellenességet tapasztaltak a munkaszerződésekben, illetve a munkavédelmi előírások betartása terén.

Első ízben a Bihar megyei felügyelők észleltek rendellenességeket, tavaly júliusi ellenőrzéseik során derült fény arra, hogy a Bechtel nem biztosítja alkalmazottai számára a munkatörvénykönyv előírását, miszerint a munkásoknak minden héten két egymás utáni napon munkaszünetet kell tartaniuk. Akkor a céget 3 ezer lejre (több mint 800 euróra) bírságolták. Novemberben ugyanezért a kihágásért kétszer róttak ki az amerikai vállalatra bírságot, előbb 5 ezer, majd 6 ezer lejt (csaknem 1400, illetve mintegy 1700 eurót) kellett fizetniük.

Az idén márciusban a Berettyószéplak és Bors közötti sztrádaszakaszon ellenőriztek a munkaügyi felügyelők. Mint kiderült, a Bechtel alvállalkozója, az Enka Construction and Development Amsterdam munkavállalási engedély nélkül foglalkoztatott török vendégmunkásokat. Ekkor 10 ezer lejes (körülbelül 2800 euró) bírságot róttak ki. Az ellenőrzést áprilisban is megismételték, és akkor is 101 engedély nélkül dolgozó személyt találtak. Ekkor már 100 ezer lej (csaknem 28 ezer euró) kifizetésére kényszerítették az amerikaiakat.

Az észak-erdélyi autópályán eddig csupán öt kilométernyi szakaszt aszfaltoztak le. A legutóbbi becslések szerint a költségek elérik a 4 milliárd eurót.