A szakadék szélén a brit gazdaság

Vágólapra másolva!
Súlyos recesszió küszöbére érkezett a brit gazdaság. A G7 országai közül elsőként jutott arra a pontra, ahol a gazdasági aktivitás mérséklődik és a GDP növekedése lassan visszaesésbe fordul. A helyzet a dráguló nyersanyagok, a brit ingatlanpiaci válság és az amerikai hitelpiaci válság következtében alakult ki és csak erősíti a világgazdaság lassulását. A kormány egy - az ingatlanpiacra fókuszáló - gazdaságélénkítő csomagban látja a megoldást.
Vágólapra másolva!

Nagy Britanniában - a világ negyedik legnagyobb gazdaságában - 2006 vége óta rohamosan csökkent GDP növekedési üteme. Az év elején még két százalék körüli növekedést tapasztaltak, majd 1,8 százalékra süllyedt, augusztusra meg sem állt 0,2 százalékig és az év végéig tovább csökken majd, várhatóan 0 százalékra, vagy az alá.

Tavaly még három százalék volt az éves növekedés, idén év végére 1,6 százalékot várnak, jövőre 0,5 és 0,0 százalékról szól az előrejelzés. A brit pénzügyminiszter Alistair Darling szerint több évig tartó visszaesésbe, azaz recesszióba fordulhat át az eddigi gyenge növekedés. hasonlóan vélekedik Mervyn King, a Bank of England vezérigazgatója, aki szerint a recesszió nagyon fog fájni a gazdaságnak. Charles Goodhart a Bank of England monetáris tanácsának egykori tagja, a Daily Telegraphnak borúlátóbban fogalmazott nemrég. Véleménye szerint, az ingatlanpiaci zuhanás meredekebb lesz, mint a 90-es évek eleji recesszió idején volt.

Darling elmondta, hogy a britek 60 éve nem látott gazdasági válságba süllyedhetnek, amely "mélyebb és hosszabb lesz" a vártnál. Nem sikerült teljesíteni az inflációs célt, ami 2 százalék volt erre az évre. A féléves adatok tanúsága szerint azonban ennek több mint kétszeresére, 4,4 százalékra emelkedett idén szeptemberre.

Az USA után a második áldozat

A szigetország gazdasága nagymértékben függ az USA gazdaságától, éppen ezért jelentkezik ennyire kirívóan az amerikai hitel- és likviditási válság hatása a brit gazdaságban. Gordon Brown kormányfő a BBC-nek tett nyilatkozatában próbálta biztosítani a médiát arról, hogy Anglia készen áll a válság kezelésére és át fogja vészelni az elkövetkezendő nehéz időszakot.

A brit állampolgárok tízmillióinak házán van jelzáloghitel. A vásárláshoz az ügyfelek jelzáloghitelt vettek fel, a fedezet pedig maga a megvásárolt ingatlan. A lakásárak csökkenésével az ingatlan kevesebbet fog érni, mint a felvett jelzáloghitel összege.A brit bankok idén eddig az egy évvel korábbinál 71 százalékal kevesebb - mindössze 33 ezer - jelzáloghitel-kérelmet hagytak jóvá a Bank of England felmérése szerint. A bankok tehát egyre jobban megválogatják, hogy kinek is adnak hitelt. Kevés a hitel, az emberek önerőből nehezebben vásárolnak lakást.

Az ingatlanárak az elmúlt három hónapban 10,9 százalékot estek, mivel a kereslet gyakorlatilag megszűnt a piacon. Kétszámjegyű csökkenést 25 éve nem regisztráltak az országban. A zuhanás lassan 11 hónapja tart, 2007 októberétől 21 százalékot estek az irányárak. A lakások átlagára 25 ezer fontot esett, most 174 178 font, (1 font=299,57 forint) megközelítőleg 52,2 millió forint.

Charles Goodhart, a Bank of England monetáris tanácsának egykori tagja, a Daily Telegraphnak rendkívül borúlátóan fogalmazott nemrég az ingatlanpiaci kilátásokról. Véleménye szerint, az ingatlanpiaci zuhanás meredekebb lesz, mint a 90-es évek eleji recesszió idején volt.

Gyengül a font, esnek a részvények - már megkezdődött a válság

A legutóbbi gazdasági válság 1992. szeptember 16.-án a fekete szerdával kezdődött Angliában. Akkor az angol font árfolyama spekulációs hatásra összeomlott. Sokáig elhúzódó gazdasági visszaesés követte ezt a napot. A font az elmúlt napokban ismét zuhanni kezdett, a válság elkezdődött.

A dollár jegyzése az első szeptemberi kereskedési napon rekordot döntött a brit nemzeti valutával szemben. Rövid időre 1,80 dollár alá csökkent a font kurzusa, három éve nem volt ilyen erős az amerikai dollár. Az euró, bevezetése óta most a legerősebb a fonttal szemben, 1,23 eurót kell adni egy angol fontért. A zuhanás hirtelen jött, nyár közepén még bőven 2 dollár felett járt a szigetország valutája.

A nagy brit lakossági bankok folyamatosan veszítenek a válságon. A Barclays részvényei az elmúlt 9 hónapban 28 százalékot zuhantak, így tőkeemelésre kényszerül, a bevétele pedig közel 40 százalékkal esett vissza.

A Royal Bank of Scotland 40 éve először jelentett veszteséget. Az első félév során 761 millió fontos veszteséget könyveltek el, a tavalyi év 3,56 milliárd fontos nyeresége után. A bankszektor további veszteségek elé nézhet, a világgazdaság alakulásával kapcsolatos aggályok miatt a befektetők ugyanis elsősorban a banki és biztosítási részvényeiktől kezdenek megválni.

Egy csomag lehet a megoldás

Az angol parlament 1 milliárd font értékű gazdaságélénkítő csomag bevezetését határozta el, aminek révén elsősorban az ingatlanpiac élénkülését szeretné elérni a kormány. A legfontosabb intézkedés, hogy a 175 ezer font alatti ingatlanvásárlás esetében nem kell illetéket fizetni. Ezzel a kormány több ezer fonttal támogatja az új otthonra vágyókat.

A brit kormány reménykedik abban, hogy a csomaggal sikerül megállítani az ingatlanárak zuhanását, mérsékelni a recesszió hatásait és a 4 éves mélyponton lévő fogyasztói bizalmi index is felfelé mozdul majd el. A csomagot szeptember harmadikán kezdték el bevezetni. Szakértői vélemények szerint azonban erősen kérdéses, hogy a pakk lendületbe tudja-e hozni a szigetország gazdaságát.