Befagyott az alapkamat 8,5 százalékon

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank szeptember 29-i ülésén nem változtatott a jegybanki alapkamaton.
Vágólapra másolva!

A 8,5 százalékos kamatszint 2008. május 27. óta nem változott. A mostani döntés az elemzők várakozásainak megfelelt, ugyanis minden jelentősebb elemző tartásra számított. Az elemzők körében elsősorban arről folyik a vita, hogy még az idén lehetséges e- a kamatszint csökkentése.

A magyar gazdaságot visszafogott növekedés és az infláció lassú csökkenése jellemzi - áll a Monetáris Tanács indoklásában. Ugyanakkor az indoklásban azt is megfogalmazzák, hogy a globális folyamatokból fakadó bizonytalanságok az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek.

Az MNB szerint elmúlt hónapban az infláció lassú csökkenése a vártnak megfelelően folytatódott, azonban a versenyszféra béralakulása továbbra sincs összhangban a termelékenység-növekedéssel és az inflációs céllal. Az infláció mérséklésének reálgazdasági költségeit enyhítené, ha a gazdasági szereplők bérmegállapodásaikat az MNB inflációs céljával összhangban alakítanák ki. Simor András már nem az leső indoklásában említi meg, hogy a béremelkedésnek nem szabadna meghaladni az infláció és a GDP növekedés összegét.

Az infláció helyébe a recesszió lépett legnagyobb veszélyforrásként

Az európai konjunktúra lassulására utaló friss információk fokozták az alacsonyabb hazai gazdasági növekedés irányába mutató kockázatokat. Az olajárak elmúlt hónapokban történt esése, amennyiben tartós marad, segítheti az infláció mérséklődését.

Az amerikai piacokon tapasztalt rendkívüli pénzügyi megrázkódtatások hazai hatása többirányú és összességében bizonytalan eredőjű lehet. Egyrészt, a hitelezési feltételek globális szigorodása, valamint az amerikai belső kereslet vártnál nagyobb mértékű visszaesése az európai konjunktúrára gyakorolt kedvezőtlen hatásán keresztül tovább ronthatja a hazai növekedési kilátásokat.

Nem csökkent jelentősen kockázat, nincs lazítás

Másrészt, a világgazdaság vártnál erőteljesebb lassulása az olaj-, élelmiszer- és egyéb nyersanyagárak visszafogásával kedvező hatású lehet a hazai inflációra. Harmadrészt, amennyiben a turbulenciák a globális kockázatvállalási hajlandóság visszaesését eredményezik, emelkedhet a forinteszközöktől elvárt kockázati prémium, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja az inflációs kilátásokat - fogalmaz indoklásában a Monetáris Tanács.

Az MNB véleménye az, hogy szigorú monetáris kondíciók fenntartása mindaddig indokolt, míg a nemzetközi és hazai folyamatok nem jelzik egyértelműen a felfelé mutató inflációs kockázatok tartós csökkenését, ezért a jegybankárok a kamatszint tartása mellett döntöttek.

Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2008. október 10-én 14 órakor jelenik meg.