Kétbillió dollár közelében a távközlési piac

Vágólapra másolva!
A globális távközlési piac az idén átlépheti a kétezer milliárd dolláros határt, jósolja a Gartner piackutató intézet. Ez 7,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vágólapra másolva!

Mindamellett az ágazat nagy átalakulásban van: a vezetékes távközlésben a legtöbb ipari országban mérséklődik a forgalom növekedési üteme, sőt, néhol egyenest csökken a bevétel.

A távközlési szolgáltatásokból származó bevétel az idén 1,6 billió dollár körül alakul, ez adja a távközlési piac 81 százalékát. A többi a távközlési berendezések értékesítéséből származik.

A Gartner elemzői arra számítanak, hogy a jövőben ez az arány változik a távközlési berendezések javára.

A Gartner szerint 2012-re a távközlési szolgáltatások piaca évi 4,4 százalékkal fog bővülni, a berendezéseké 8,7 százalékkal.