Döntött a kormány a jövő évi adózásról

Vágólapra másolva!
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta az adótörvények 2009-re vonatkozó módosításait - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a kabinet ülése után az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A pénzügyminiszter pénteken nyújtja be az Országgyűlésnek a módosító csomagot, de mandátumot kapott arra, hogy az addig az Országos Érdekegyeztető Tanácson, valamint a Gazdasági Együttműködési Fórumon felmerült javaslatokról tárgyaljon.

A szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Budai Bernadett nyitott kérdésnek nevezte a fuvarozók üzemanyag elszámolását, illetve azt, bevezessék-e a jelenleg adómentes természetbeni juttatások 11 százalékos megadóztatását.

A szóvivő azt mondta, a Pénzügyminisztérium kompromisszumkész abban, hogy az adóhatóság a házipénztárakat - az eredeti elképzelést módosítva - ne bármelyik nap, hanem csak havi, illetve negyedéves bontásban és átlagban ellenőrizhesse.

Kérdésre válaszolva Budai Bernadett hangsúlyozta: a "Robin Hood" adóról és a lakásfelújítási szolgáltatások áfájának visszaigénylési lehetőségéről pénteken Veres János pénzügyminiszter tud majd információt adni a kormányszóvivői tájékoztatón.