Már 242 forint fölött jár az euró

Vágólapra másolva!
Pénteken látványosan gyengült a forint a bankközi piacon, délután fél ötkor 242,30/50 forint volt az euró árfolyama a csütörtöki 240,60/70 forint után.
Vágólapra másolva!

A napi kereskedést 241,00 és 242,50 forint közötti ugrálás jellemezte. A kereskedők elmondták, hogy a napi minimumról, 240,70 forintról az alacsony likviditású piacon néhány londoni megbízás pillanatok alatt 243 forint fölé, a napi maximum értékére rántotta az árfolyamot. Nem zárható ki, hogy a hét végén, a budapesti résztvevők távollétében további forintgyengülés is bekövetkezik - figyelmeztettek.

Elmondták azt is, hogy a gyengülés nem magyar sajátosság, hasonló folyamatok zajlanak a feltörekvő piacok mindegyikén: lefelé tart a török líra, a dél-afrikai rand, hat éve nem vesztett értékből annyit a lengyel zloty, mint pénteken. A befektetők világszerte elbizonytalanodtak, és egyre kevesebb kockázatot hajlandóak vállalni. Ebben a helyzetben elsők között "szórják ki" portfolióikból a feltörekvő gazdaságok devizáit, és ennek az eladási láznak logikus következménye az árfolyamok megugrása.

Sokat gyengült a forint a dollárral szemben is: az amerikai deviza árfolyama pénteken délután 169,80/170,00 forint lett a csütörtöki 166,20/30 forint, illetve a reggeli 168,50/60 forint után.