Uniós támogatás a magyar halászatnak

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság jóváhagyta az operatív programot a magyar halászat számára, a 2007-2013-as közösségi költségvetési időszakra, közölte a bizottság szerdán.  
Vágólapra másolva!

A programra rendelkezésre bocsátható teljes közkiadás 46 840 816 euró, ebből az Európai Halászati Alap (EFF) keretében nyújtott uniós támogatás 34 850 860 eurót tesz ki.

Az EFF keretében nyújtott támogatásból 34 291 357 eurót a gyorsabb felzárkóztatásra szoruló, azaz konvergenciarégiók számára különítenek el, így Észak-Alföld régió, Észak-Magyarország régió, Dél-Alföld régió, Dél-Dunántúl régió, Nyugat-Dunántúl régió és Közép-Dunántúl régió számára. E térségek számára a nemzeti hozzájárulás 11 430 453 millió euró, vagyis a támogatások 75 százalékát az EU állja az EFF útján.

Az EFF keretében nyújtandó támogatásból a nem konvergenciarégiónak számító, Budapest és Pest Megye által alkotta Közép-Magyarország régió 559 503 euró támogatásban részesül, ez az ottani teljes összegnek az 50 százaléka lesz.

A legtöbb pénzt - a teljes kiadásnak majdnem a 70 százalékát - az akvakultúrás tenyésztési létesítmények modernizálására és építésére, a munkakörülmények javítására és a munkahelyek megőrzésére, illetve halfeldolgozás termelékenységének és hatékonyságának növelésére, a feldolgozóüzemek bővítésére és modernizálására, a vízi környezet védelmére fogják költeni Magyarországon.

Az előző, 2004-2006-os programozási időszak során Magyarország 4,39 millió eurót kapott a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz keretében. Ebből tavaly év végéig 44 tervezet részesült támogatásban.

Az új, 2007-2013-ra szóló uniós program építeni kíván az előző program sikereire, és meg kívánja szilárdítani a fenntartható és versenyképes halászati és akvakultúra-ágazat feltételeit, tiszteletben tartva a környezetet, egyszersmind megfelelve a fogyasztók és az élelmiszeripar igényeinek, olvasható a brüsszeli bizottság közleményében.