Kifizették a Zalabaromfi dolgozóinak bérét

Vágólapra másolva!
A Zalabaromfi cégcsoport szerdán kifizette csaknem 700 dolgozója elmaradt munkabérét - közölte a cég igazgatósága. Az összesen mintegy 53 millió forint kifizetését az tette lehetővé, hogy kedden este a zalaegerszegi cégcsoport számláit kezelő CIB Bank - amely korábban zárolta a folyószámlákat - megállapodott a Zalabaromfival. Így mind a Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt., mind pedig a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. érintett dolgozói megkapták juttatásaikat..
Vágólapra másolva!

A két cég igazgatósága cáfolta azt a híresztelést, miszerint a CIB Bank Zrt. megvásárolta volna a Zalabaromfi cégcsoportot a Dale holdinghoz tartozó Gabonatranstól. Az MTI érdeklődésére közölték: az elmúlt napokban sem vásárolta meg senki a két társaságot, de "egyelőre nincsenek" is folyamatban eladással kapcsolatos tárgyalások.

A cég beszállítói és dolgozói szerdán délután petíciót adtak át a földművelésügyi tárca szóvivőjének. A Gráf József, földművelésügyi miniszternek címzett levelükben egyebek mellett segítséget kérnek a termelés folytatásához.

A Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. és a Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója múlt csütörtökön azt közölte, hogy a cégcsoport számláit a CIB Bank zárolta. Ezért a Zalabaromfi két cége nem tudott fizetést adni sem a 650 dolgozójának, sem a beszállítóknak, az utolsó egyenlegek szerint pedig mintegy 400 millió forinthoz nem tudnak hozzájutni a Zalabaromfi cégcsoport tagjai.

Nemes Imre szerint a CIB Bank a történtekre semmiféle írásos magyarázattal nem szolgált, később letiltotta az internetes banki ügyintézést, az egyenleg lekérdezést, "ezt követően pedig szóban, személyes kérésre sem ad felvilágosítást a bankszámlákról".

A vezérigazgató közleménye szerint a cégcsoport kilátásba helyezte, hogy panaszt nyújt be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Magyar Bankszövetség felé. Emellett a Zalabaromfi dolgozói a zalaegerszegi CIB bank előtt demonstráltak, mert nem kaphattak fizetést.

A Zalabaromfi Kereskedőház Zrt. finanszírozási igényeinek kielégítéséhez korábban hitelt vett fel a banktól, a hiteleket a pénzintézet nem mondta fel, a társaságoknak lejárt fizetési kötelezettsége a bankkal szemben nem volt - állította akkor közleményében a Zalabaromfi vezérigazgatója.

A cég egyik beszállító úgy látja, hogy a tulajdonos Dale holdinghoz tartozó Gabonatransz pénzügyi nehézségei miatt zárolták a Zalabaromfi bankszámláját. Szerinte a beszállítók és a takarmányt forgalmazók együttes kintlévősége eléri az egymilliárd forintot a Zalabaromfival szemben.

Horváth László, a Zalabaromfi szakszervezeti vezetője elmondta, csütörtökön még a raktáron lévő áru csomagolását elvégezték, de miután napok óta nem vesz át baromfit a feldolgozó, így nincs munkájuk az embereknek. Egyelőre egyhetes kényszerszabadságra küldték a vágóhídon dolgozókat.

A munkásgyűlés után, mintegy 150-200 dolgozót autóbuszokkal a CIB Bank zalaegerszegi, Kossuth utcai fiókjához szállítottak, de több beszállító is csatlakozott hozzájuk, hogy demonstráljanak a bank eljárása ellen. Petíciójukat a pénzintézetben átvették, de a dolgozók és termelők képviselőivel csak annyit közöltek, felhatalmazás nélkül a banktitokra hivatkozva nem adhat információt a CIB Bank a történtek hátteréről - közölték pénteken.

A CIB Bank azóta több alkalommal is hangsúlyozta: "arra törekszik, hogy megnyugtató megoldás szülessen a Zalabaromfival folytatott vitában". Azt is közölte,hogy az érintett ügyfelek továbbra sem adták meg számukra a banktitok megtartása alóli felmentést, így szándékuk és minden igyekezetük ellenére nem tudják tájékoztatni az érintett vállalat beszállítóit, valamint a közvéleményt arról a néhány objektív tényről, amelyek ismerete nélkül a kialakult helyzet megértése nem lehetséges."