Tőzsdére készül a német vasút

Vágólapra másolva!
A német vasút készen áll leányvállalatának az ősszel esedékes tőzsdére vitelére - jelentette ki Hartmut Mehdorn, a Deutsche Bahn vezérigazgatója hétfőn Frankfurtban a társaság idei első fél évi eredményeit ismertetve.
Vágólapra másolva!

A Deutsche Bahn forgalma 8,2 százalékkal, 16,6 milliárd euróra nőtt 2008 első hat hónapjában. Az adózás előtti eredmény 1,4 milliárd euró lett, ez 6,8 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A cég október végén-november elején tőzsdére tervezi vinni a személy- és árufuvarozást végző - összforgalmának háromnegyedét bonyolító és az üzemi eredmény nagy részét előállító - leányvállalata, a DB Mobility Logistics AG 24,9 százalékát.

A magánosítástól - amelyhez hasonló léptékű privatizációs ügylet utoljára nyolc éve volt Németországban - 5 milliárd-8 milliárd euró bevételre számít a német kormány.

Az eladásra kínált részvények 80-90 százalékát intézményi befektetők vásárolhatják majd meg.

Elemzők ugyanakkor úgy vélik, a DB-nek nem kellene elsietnie a tőzsdére menetelt, amikor a pénzpiacok ennyire ingadoznak; szerintük később esetleg jobb árat lehetne kapni a papírokért.

A jó - a márciusban előrejelzettekkel lényegében egyező - eredmények ellenére Hartmut Mehdorn bejelentette azt is, hogy a német vasút költségeinek növekedése miatt a menet- és fuvardíjak emelésére kényszerül; az árakat december közepén, a menetrendváltáshoz igazítva módosítják majd.