Tízmilliárdot forintot hiányol az IVSZ

Vágólapra másolva!
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) választ vár arra, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSzF) miért függesztette fel, vagy késlelteti a központi beszerzési eljárásokat, ami a szervezet szerint a magyar infokommunikációs szektor számára több tízmilliárd forintos kiesést jelenthet.
Vágólapra másolva!

Az IVSZ keddi, az MTI-nek eljuttatott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy egyes szerződések már lejártak, vagy olyan stádiumban vannak, hogy szükségszerű lenne az új tenderek kiírása.

Az IVSZ több szempontból is aggályosnak találja, hogy a KSzF eljárásai már huzamosabb ideje szünetelnek és nem jelennek meg új tender felhívások, miközben az okokról nem adnak tájékoztatást az illetékesek.

Problémát jelent az is, hogy a közeljövőben lejáró szerződések pótlására nem lesz elegendő idő, ami azzal jár, hogy egyes uniós források is csak jóval később válnak elérhetővé - fogalmaznak.

Az IVSZ szerint költségesebb lesz, ha a központi beszerzés helyett az intézményeknek maguknak kell majd a teljes ügymenetet lebonyolítaniuk.